BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sokadjára is elmarasztalták a Business Telecomot

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

SZANKCIÓ Már tizedik alkalommal szabott ki bírságot tegnap a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Business Telecomra (BTel), ezúttal összesen 48,7 millió forintnyi büntetést kapott a cég. Emellett a jegybank egy napot adott a vállalatnak arra, hogy tájékoztassa a nyilvánosságot a megítélését, illetve az általa kibocsátott értékpapír értékét, hozamát befolyásoló információkról. Így többek között zártkörű kötvénykibocsátásairól, az XPrime szolgáltatásra vonatkozó szerződések módosításairól, illetve a cégvezetők BTel részvénytulajdonának változásáról kellene nyilatkoznia a társaságnak. A most kirótt bírságból 15 millió forintot még a 2013-as konszolidált éves beszámolóhoz csatolt hamis könyvvizsgálói jelentés miatt szabtak ki a vállalatra, további 8 millió forintnyit pedig azért, mert az említett beszámolóban a részvényeseknek adott kölcsönökről hamis adatot jelentetett meg. Emellett a rendszeres, illetve rendkívüli tájékoztatások újabb elmaradása miatt az MNB összesen 25,7 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki a BTelre.

A társaság részvényeivel való kereskedést április 22-én függesztették fel, mivel a jegybank kötelezései ellenére sem tette közzé 2013. évi könyvvizsgáló által auditált konszolidált beszámolóját. A felfüggesztés ezúttal határozatlan időre, a beszámoló közzétételéig marad érvényben, ami még nem történt meg. A BTel nehézségeit jól mutatja, hogy a társaság április végére tervezett éves rendes közgyűlését nem tudták megtartani, mivel a fizetés elmaradása miatt felmondták irodabérleti szerződésüket, és kizárták a vállalatot az irodából. A közgyűlést május 29-én tartják meg a BTel kecskeméti székhelyén. Az igazgatóság beismerte: a reorganizációs terv első szakaszát nem sikerült teljesíteni az április 30-i határidőig, a társaság fizetésképtelenné vált. A cégnek a március 20-i rendkívüli közgyűlés szerint 9,3 milliárd forintot meghaladó lejárt és még le nem járt tartozása volt, ezen belül közel 8 milliárd volt a kötvénytartozás.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.