BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Törökországba tart a Rába

Új futóműszállítási szerződések megkötése előtt áll a török piacra készülő Rába, amely az első negyedévben is jelentősen csökkentette nettó hitelállományát

Csoportszinten 17,6 százalékos forgalombővülés mellett 13,9 milliárd forintos árbevételt ért el az első negyedévében a Rába Járműipari Holding Nyrt., de Pintér István elnök-vezérigazgató különösen azt tartja nagy eredménynek, hogy a nettó hitelállomány 6,2 milliárd forintra csökkent az év végi 8,6 milliárdról.

– Egyik legfontosabb célunk a csoport válságállóságának fokozása és új fejlődési pálya megnyitása, amiben jelentős szerepe van a hitelállomány további csökkentésének, mely az idei évben terveink szerint az EBITDA 150 százaléka alá csökkenhet az elmúlt év végi 208 százalékról – mondta Pintér István. Március végén az EBITDA 982,9 millió forint volt a tavalyi első negyedévben elért 1006,3 millió forinttal szemben.

Noha a legtöbb pofont a futómű üzletág kapta, továbbra is az a csoport motorja. A forgalomesést egyrészt az okozta, hogy az amerikai és az európai mezőgazdasági járműgyártók eladásai egyaránt csökkentek március végéig. Azonban míg az amerikai kereslet nagyjából a felére esett vissza, addig Európában a csökkenés 2 százalékosra lassult a tavalyi első negyedévéhez képest. Az orosz tehergépjármű- és buszpiac alakulására továbbra is a gyenge rubelárfolyam nyomta rá a bélyegét, ennek megfelelően a teherjármű piacot az első három hónapban 23 százalékos, míg a buszpiacot 16 százalékot meghaladó visszaesés jellemezte. Jó hír viszont, hogy a nehéz-teherjármű szegmensben az első negyedév folyamán Észak-Amerikában és az EU-ban folytatódott a jelentős piaci növekedés, ami elérte a 24, illetve a 15 százalékot, azonban a Rába számára ez nem ellensúlyozta a mezőgazdasági gépkereskedelem visszaesését. Így az amerikai piacon 6,9 millió dollárra esett az árbevétel az egy évvel korábbi 12,1 millió dollárról. Az európai export az első három hónapban 8,7 millió eurót ért el az előző év hasonló időszakában elért 8,9 millió euróhoz képest. A FÁK-országokban és Kelet-Európában a Rába Futómű Kft. 1,4 millió eurós export árbevétele nagyjából megegyezett az egy évvel korábbi szinttel. Az orosz piacról azonban nem mond le a Rába, amely sokat várt attól, hogy az amerikai Marmon Trucks által is vásárolt, a terepjáró teherautók számára kifejlesztett MAXS (Modular Axle System) futóművekkel a GAZ csoporthoz tartozó Uralnak nagy mennyiséget szállíthat az olaj- és gázipari, valamint építőipari, mezőgazdasági felhasználásra készülő nehézjárművek számára. A cég azt reméli, hogy hosszú távon vevőt talál a speciális futóműveknek. Másrészt a Scania és a Volvo-Renault Trucks beszállítójaként a Rába közel áll egy, a jövő évben piacra lépő új kamionhoz való futómű típus szállításáról szóló megállapodáshoz.

– Megkezdtük ugyanakkor egy bizonyos termék szállítását egy török megrendelő számára, amely egy új gyártmányába építi be a Rába által szállított részegységet – mondta lapunknak Pintér István, hozzátéve, hogy nagy az esélye annak, hogy a vállalat új megrendelőjével még idén megszülessen a hosszú távú szállítási szerződés.

Újabb fejlesztések

A jármű üzletág építőipari járműalvázakat szállít Németországba és Nagy Britanniába, a termelőkapacitás bővítése érdekében azonban idén közel egymillió eurós költséggel robotizált hegesztőegységet telepítenek, amely a teljes alvázhegesztési munkát automatikusan elvégzi. A termékfejlesztésben is előre kíván lépni a csoport. Eddig a megrendelők állták a költségek nagyobb részét, ezért a gyártmány felhasználására kizárólagosságot szereztek. Ma úgy látjuk – mondta Pintér István –, hogy saját kockázatra is fejlesztenünk kell, így új vevőket szerezhetünk saját termékeinkkel a piacon.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.