A szeptemberi 6270 után októberben 8192 személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon – derül ki a Data House adataiból. Az egy évvel korábbihoz képest is kiugró volt az eladás októberben, a 33,9 százalékos növekedést jórészt a falugazdaprogramban átadott 1800 személyautó jelentette, így a kiugró eredmény ennek, és nem a piaci változásoknak köszönhető – jegyezte meg a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE).
A Suzuki ismét bővíteni tudta magyarországi értékesítését – közölte a Magyar Suzuki Zrt., a mely azt is kiemelte, hogy a szeptemberi 928 darabot követően októberben 1033 Suzuki gépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, ami 12,61 százalékos piaci részesedést jelent a márka számára a személyautók piacán. A március óta gyártott Vitarából az év tizedik hónapjában 722 kelt el, a forgalmazás márciusi kezdete óta pedig 2841, amivel a modell a január–októberi listát is vezeti a SUV kategóriában, és a Suzuki eladásainak motorja.
Idén az első tíz hónapban 63 491 személygépkocsit, az egy évvel korábbinál 14,4 százalékkal többet helyeztek forgalomba első alkalommal. Az MGE továbbra is fenntartja az év elején megfogalmazott várakozásait, amelyek szerint idén 75 ezer új személyautó eladásával számolnak. Ez a mennyiség 15 százalékkal több a tavalyinál.
Az MGE abban bízik, hogy folytatódik a magánvásárlók visszatérése, és a vállalati gépjárművek cseréje is tovább folytatódik. A magánvásárlók jelenleg inkább a használtautó-kínálatból elégítik ki igényeiket, bár valószínűsíthető az is, hogy a céges vásárlások egy része (különösen az egy-három autós céges vásárlások) magánvásárlásnak tekinthető, csupán az áfa-visszaigénylés miatt kerül az adott autó céges vásárlási körbe és finanszírozásba.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.