BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felpörgött a magyar ipar

Új erőre kapott az ipar szeptemberben az autógyártás felfutása következtében. Semmi nyoma a Volks­wagen-botránynak.

Szeptemberben fél éve nem látott ütemben növekedett az ipar, elsősorban az autógyártók termelésének bővülése miatt – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből. A termelés 7,8 százalékkal növekedett az előző év azonos időszakához képest az augusztusi 6,2 után. Egy hónap alatt is dinamikus, 2,9 százalékos növekedést láthattunk a két hónapig tartó visszaesést követően.

Augusztusban néhány nagy autó­gyár leállása okozta a visszaesést, ezek azonban rövidebb ideig tartottak, és kisebb hatásúak voltak, mint egy évvel korábban – mondta el Schindele Miklós, a KSH főosztályvezető-helyettese. Kiemelte: a Volkswagen-botránynak nem volt hatása a szeptemberi termelésre. Bár a legtöbb feldolgozóipari ágazatban növekedés volt a kilencedik hónapban, a fő hajtóerő továbbra is a járműgyártás.

Az ipari termelés a harmadik negyedévben is hozzájárulhatott a GDP növekedéséhez, igaz, kisebb mértékben, mint korábban. Ebben a három hónapban már nem érte el a 6 százalékot a termelés növekedése, miközben a második negyedévben még 6,4 százalékos bővülést mértek. Elemzők szerint több tényező között ez is szerepet játszhat abban, hogy a második negyedéves 2,7 százalékos GDP-növekedésnél is kisebb lesz a bővülés a harmadik negyedben.

„A VW eladásai minimálisan csökkentek ugyan az európai és a tengerentúli piacokon, az Audi eladásai továbbra is robusztusan emelkedtek. Az autóeladások növekedése pedig folytatódott mindkét piacon” – emelte ki Suppan Gergely, a TakarékBank vezető közgazdásza. Szerinte a következő hónapokban bázishatások miatt jelentős növekedésre lehet számítani, amit az ipari bizalom és a beszerzésimenedzser-index (BMI) meredek megugrása, az élénkülő európai autópiac és a belső kereslet is támogat. A BMI októberben 55,3 ponton alakult, ami azt sugallja, hogy a feldolgozóipar tovább növekedett az év utolsó negyedévének elején is. (A BMI 50 pont felett növekedést jelez.)

Elemzők szerint az ipari termelés az idei év egészében 7 százalék alatti növekedést mutathat. Jövőre azonban minden szakértő arra számít, hogy az ipar lassabb ütemre kapcsol, ezért 2016-ban 4-5 százalék körül lehet a bővülés.

Visszaesés Németországban

Még mindig Kína és a feltörekvők gazdaságának lassulása miatt szenved a német ipar. A fő exportpiacokról érkező kereslet szűkülése miatt már augusztusban is 0,6 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest az ágazat termelése, de szeptemberre 0,5 százalékos emelkedést vártak az elemzők. A gazdasági minisztérium azonban 1,1 százalékos visszaesésről számolt be, ezen belül a feldolgozóipar termelése 1,4 százalékkal zsugorodott. A harmadik negyedévben 0,3 százalékkal esett vissza az ipar a másodikhoz képest – ez nem ígér túl sok jót a pénteken megjelenő GDP-adat vonatkozásában, a további kilátásokat pedig megrendelések elapadása árnyékolja be.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.