Megállapodott az Extreme Digital a Kika-tulajdonos Steinhoff Internationallel: a dél-afrikai központú vállalat tőkeemeléssel 50,8 százalékos tulajdonrészt szerez a magyar cégben. Az üzlet lezárásához még a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyására is szükség van, ezt a két társaság várakozásai szerint néhány héten belül megkapják. Az eddigi növekedési ütem fenntartásához volt szükség tőkeerős stratégiai befektető bevonására – mondta el Várkonyi Balázs, az Extreme Digital Zrt. vezérigazgatója a társaság tegnapi sajtótájékoztatóján. A cégvezető hozzátette, hogy a vállalat irányítását továbbra is a jelenlegi menedzsment végzi. Az új többségi tulajdonos tőkeemeléséből a további regionális terjeszkedést finanszírozná a vállalat. Ennek keretében azokban az országokban, ahol webáruházzal már megjelentek – Románia, Csehország, Szlovákia, Horvátország, Szlovénia, Bulgária – hagyományos, offline boltokat is nyitnának.
A Világgazdaság érdeklődésére Várkonyi Balázs elmondta, hogy az első célpiac Románia lesz, ahol Bukarest mellett még két-három nagyobb városban nyitnak saját áruházat várhatóan a jövő év végére, 2017 elejére. Azt üzleti titokra hivatkozva nem árulta el, hogy mekkora összegért vásárolta be magát a társaságba a dél-afrikai cég.
Az Extreme Digital nettó árbevétele a múlt évben 23,7 milliárd forint volt, a társaság 779,3 millió forintos nyereséggel zárta 2014-et, míg saját tőkéje 872,7 millió forint volt tavaly decemberben. A vállalat online és offline értékesítést egyaránt végez, igaz, főleg az internetes forgalom bővülésének köszönheti bevétele növekedését. Az idén várhatóan 30 milliárd forint körül alakul majd a cég forgalma, ebből az online csatorna részesedése nagyjából ötven százalék lehet.
„A karácsony előtti hetekben az átlagoshoz képest négyszeresére nő a forgalmunk, az ugrásszerűen megnövekvő terhelés kezelésére a négyezer négyzetméteres központi raktárunk mellett egy 3200 négyzetméteres ideiglenes raktárat is használunk, illetve a 220 állandó alkalmazottunk mellé erre az időszakra 110 további munkatársat is felveszünk. Azzal számolunk, hogy a következő hetekben közel negyedmillió terméket adunk majd el mintegy ötmilliárd forint értékben” – közölte Várkonyi Balázs.
A karácsonyi vásárlási láz minél jobb kiaknázása érdekében a cég idén is meghirdeti a Black Friday (Fekete Péntek) akciót – egy héttel korábban, mint az Egyesült Államokban. A kezdeményezés keretében a cégnél általában kapható termékek mellett különlegességekkel is készülnek, például motorkerékpárt, sportbérletet, bútorokat, szolgáltatásokat vagy akár utazást is lehet majd vásárolni. Az új termékkörök kapcsán Várkonyi Balázs jelezte, hogy az akció során azt is igyekeznek kideríteni, hogy melyek lehetnek a jövő sikertermékei, és ezek természetesen bekerülnek majd az állandó kínálatba is.
a június végén zárult üzleti évben 134,9 milliárd dél-afrikai rand (2759,4 milliárd forint) árbevételt ért el.
a június végén zárult üzleti évben 134,9 milliárd dél-afrikai rand (2759,4 milliárd forint) árbevételt ért el.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.