Jelentősen csökkennek a közlekedéssel kapcsolatos adminisztrációs terhek, és a tervek szerint jövőre már nem kell fizetni az első jogosítvány kiállításáért, illetve a mozgáskorlátozottak parkolási igazolványáért – mondta Tasó László, a fejlesztési tárca közlekedéspolitikáért felelős államtitkára egy tegnapi sajtótájékoztatón. Jelenleg ez négyezer forintba kerül, és évente mintegy 90 ezren szereznek új (A, B, C, D) jogosítványt, ebből 80-85 ezer az első, B kategóriás – mondta a Világgazdaság kérdésre Érsek István, a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatalának vezetője. Megkezdődött a gépjárművek rendszámtábláján megjelenő környezetvédelmi plakett és az időszakos vizsgálathoz kapcsolódó jelzőcímke használatának megszüntetését célzó jogszabályi változtatások előkészítése is – mondta Tasó. – Ez 2,5 milliárd forintos tehertől szabadítja meg az autósokat. Évente ugyanis – tette hozzá lapunknak Érsek – 1,8-1,9 millió jármű műszaki vizsgáját végzik el.
A költségek mellett az adminisztrációs terhek is csökkennek a jövőben, mert számos eljárást elektronikus alapra helyeznek, és ez felgyorsítja az ügyintézést – mondta Győri Gyula. Az NKH elnöke azt is hozzátette, hogy számos esetben engedély helyett elég lesz bejelenteni valamely tevékenységet.
A tervek szerint januárjától térképes lekérdezőrendszerben kereshetővé válnak a hivatalos engedéllyel rendelkező autószervizek – mondta Érsek. A közel 13 ezer adattal rendelkező adatbázisban bárki megtalálhatja a hivatalos engedéllyel rendelkező cégeket. A légügyi és hajózási szakterületen is több szerepet kap az E-hivatal elektronikus ügyintézési rendszer.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.