Több tízezer gazdasági társaságot alapítanak évente Magyarországon a hazai vállalkozók, ám ezek csaknem negyven százaléka kérészéletűnek bizonyul, és csak minden huszadik produkál elfogadható eredményeket öt év alatt – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató elemzéséből. „Az adatok elemzése első ránézésre kiábrándító, ám kicsit mélyebbre ásva azt tapasztaljuk, hogy mérhető mennyiségben vannak elfogadhatóan vagy jól működő startupok, sőt igazi sikertörténetek is fellelhetők a megszűnt cégek tízezrei mellett” – mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs üzletágának igazgatója.
2009-ben mintegy 41 ezer tisztán hazai érdekeltségű társaság jött létre Magyarországon, ebből jelenleg csak 26 ezer működik, tehát a cégek közel 40 százaléka már el is tűnt a gazdaságból. „Riasztóan magas az induló vállalkozások között a megszűnések aránya. Ez számos okra vezethető vissza. A legfontosabbak az üzleti terv nélküli cégalapítások és a kényszervállalkozások születése, de a gazdasági környezet keresleti és finanszírozási oldala sem volt túl kedvező a 2009-et követő években” – hangsúlyozta Pertics Richárd.
Érdekes kérdés, hogy egyáltalán kik alapítanak céget, és mi tekinthető klasszikus értelemben startup vállalkozásnak. Szigorúan véve minden frissen alapított vállalkozás startup, de a köznyelv inkább a fiatal vállalkozók által alapított, új, innovatív technológiákat alkalmazó, nemzetközi szinten is ismertté váló társaságokat illeti ezzel a névvel. Ha megvizsgáljuk a Magyarországon alapított cégeket, azt tapasztaljuk, hogy azok az alapító vállalkozóknak nem az első, hanem a második, harmadik vagy sokadik próbálkozásai, valamint hogy jellemzően nem a friss diplomás korosztályból kerülnek ki a tulajdonosok.
A vizsgált időszakban alapított társaságoknak mindössze 37 százaléka volt a tulajdonosok első vállalkozása, az összes többi cég már új nekifutásnak számít. Az arány általánosságban is jól mutatja, hogy az első vállalkozások többnyire nem sikeresek.
Az alapításkori tulajdonosok átlagéletkora 39 év, tehát az egyetemről frissen kijövő vagy csak néhány év tapasztalattal rendelkező vállalkozók egyáltalán nincsenek túlsúlyban, sőt az innovatív technológiákra épített cégeket is többnyire komolyabb tapasztalattal rendelkező magánszemélyek hozzák létre. Az induló magyar tulajdonú vállalkozások jelentősége nemzetgazdasági szinten sem elhanyagolható. Ennek legfőbb bizonyítéka, hogy a 2009-ben alapított és azóta is működő 26 ezer ilyen vállalkozás ma 78 ezer embernek ad munkát, azaz átlagosan három főt foglalkoztatnak főállásban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.