BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Visszafogottabban, de nő a lízingpiac

Közel 6,5 százalékkal nőtt a magyarországi lízingpiac az első kilenc hónapban. Az egyes üzletágak vegyesen teljesítettek.

Az első három negyedévben 329 milliárd forintot ért el a finanszírozott összeg a magyarországi lízingpiacon, ez 6,5 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál – derül ki a Magyar Lízingszövetség adataiból. Ennek alapján lassult a növekedés üteme a piacon, hiszen egy évvel ezelőtt még 15,7 százalékos növekedést mutattak ki 2013 első háromnegyed évéhez képest. A szerződések darabszáma a tavalyi 52,5 ezerről 55,7 ezerre emelkedett a szeptember végéig tartó időszakban. A piac legnagyobb szeletét változatlanul az autó és flotta üzletág adja – itt a finanszírozott összeg elérte a 154,5 milliárdos szintet –, míg a teherautóknál és a gépeknél egyaránt valamivel 86 milliárd forint felett mozgott a megkötött új szerződések összege.

Az egyes üzletágak meglehetősen vegyesen teljesítettek a lízingszövetség számai alapján. Ezúttal részben a személyautókat, kishaszonjárműveket és motorkerékpárokat magában foglaló üzletág húzta a piacot, hiszen itt az egy évvel korábbihoz képest 18 százalékkal nagyobb, 98 milliárd forintos finanszírozott összeget sikerült elérni. Még ennél is nagyobb, 21,2 százalékos növekedést ért el a flottapiac 57 milliárdos finanszírozott összeg mellett. Bő 9 százalékos csökkenés mutatkozott a mezőgépeknél, amelyek finanszírozására szeptember végéig 44 milliárd forint értékben kötöttek szerződést. A termelőeszközök finanszírozása összesen 173 milliárd forintot tett ki, amely bő két százalékos visszaesés az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

A statisztikák alapján a jegybanki növekedési hitelprogram (NHP) igen nagy mértékben hozzájárult a piac bővüléséhez. Az autó és flotta üzletágban 22,7 milliárd forintnyi üzlet kötődött az NHP-hoz – ez az összes finanszírozott összeg 15 százalékát jelentette –, a teherautóknál 20, a gépeknél pedig több mint 60 százalékos volt a hitelprogram által érintett új állomány aránya.

A Magyar Lízingszövetség tegnapi konferenciáján Lévai Gábor, a szervezet főtitkára hangsúlyozta: a szövetség tagvállalatai által lízinggel finanszírozott eszközök bruttó értéke az év első kilenc hónapjában elérte a 457,9 milliárd forintot, ami 7 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Hozzátette: a szakma arra számít, hogy a közeljövőben a kkv-k eszközfinanszírozása és az agrárium eszközeinek a finanszírozása bővül jelentősebben.

Erősítette a bankrendszert a forintosítás

A jelzáloghitelek forintosítása okozta a bankrendszer múlt évi 483 milliárd forintos veszteségének jelentős részét, de egyúttal erősítette is a pénzügyi rendszert – mondta a konferencián Jelasity Radován, az Erste Bank Hungary vezérigazgatója. A bankrendszer erősödését a portfólió javulása eredményezte, de erősödött az MNB szabályozó szerepe is – mondta. A forintosítás pozitív hatásai között említette a lakosság vásárlóerejének növekedését is. Az Erste 270 ezer jelzáloghitel-szerződése forintosításán 100 milliárd forintot, az autóhitelekén 1,5 milliárd forintot veszített. Katona Ildikó, az MKB Bank üzleti vezérigazgató-helyettese pedig arról beszélt, hogy a költséghatékonyság miatt hosszabb távon öt-hat nagy bank marad Magyarországon. (MTI)


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.