Cégvilág

Százmilliókra perlik Schobertéket

Elmulasztott jogdíjak megfizetését kéri peres úton több zenei kiadó is Schobert Norbiéktól, mivel a fitneszguru nem kért a DVD-iken felhasznált dalokra felhasználási szerződést és nem is fizettek értük.

Elsőként indított pert a Compact Disco zenekar kiadója, a CLS, mely állítja, őket milliós nagyságrendű összeggel rövidítették meg azzal, hogy a Fly or Dive című számot jogosulatlanul használták egyik DVD-jükön Schoberték – tudta meg a Blikk.

A Compact Disco kiadójának ügyvédje, Bérczes László azt mondja, két és fél éve a Schobert Norbert érdekeltségébe tartozó cégnél a több mint tízezer fitnesz DVD-t foglalt le. Azóta is folyik a nyomozás, ugyanis azt megelőzően mintegy nyolcszázezer lemez került piacra, amihez több mint száz előadó dalát használták fel. A CLS viszont már megunta a nyomozás lassúságát, ezért elsőként indít polgári peres eljárást az ügyben, melyben Bérczes szerint minden jelentős zenei kiadó érintett.

A CLS dalonként indít pert, s mivel egy sláger reklámcélú felhasználása 100 és 500 ezer forint között van, számításuk szerint körülbelül 400 millióra tehető a meg nem fizetett szerzői díj.

Bérczes szerint ha Schoberték saját DVD-ik kiadása után kötelező összeget utólag be is fizették az Artisjusnak, az nem azt jelenti, hogy a kiadványaikon hallható nótákra nem kellett volna felhasználási szerződést kötniük, megfizetve a jogdíjakat. A Compact Disco kiadója Norbiék egykori cégét, mint a DVD forgalmazóját, a fitneszgurut és feleségét, Rékát, mint a filmek előállítóját pereli.

Schoberték ügyvédje, Horváth György szerint a felperes túl nagy számokat hangoztat, a szóban forgó 180 perces DVD-n pedig mindössze 50 másodpercig hallható a Fly or Dive, ezt pedig a felperes is elismerte.

szerzői jogdíj per CLS Schobert Norbert zene Artisjus
Kapcsolódó cikkek