BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Merre csörög majd a kassza?

Még lehetséges on­line pénztárgépesíteni ősztől a szolgáltatókat, januártól a taxisokat, de ehhez azért lassan meg kellene jelenniük az új szabályoknak – mondták a forgalmazók a Világgazdaságnak.

Ugrásra készen várják az online pénztárgépek gyártói és forgalmazói, hogy a kabinet végre döntsön: kikre, mikortól terjeszti ki a feketegazdaság elleni csodafegyverének hatósugarát. A pénzügyi kormányzat lassan két éve mondogatja, hogy a kereskedők és vendéglátók után a szolgáltatási szektorban is kötelezővé tenné a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) bekötött kasszák használatát, miután azok sikeresek voltak az állami bevételek növelésében. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter tavaly októberben vetette fel ismét a kiterjesztés lehetőségét, ám azóta vagy sajtónyilatkozatokban, vagy csak híresztelések formájában jelenik meg, hogy a kabinet éppen mit tervezne.

A legutóbbi variáció szerint a fodrászok, a kozmetikusok és az ügyvédek megúsznák a nagyobb ellenőrzést, ám ősztől kötelező volna online kasszát vásárolniuk a szervizeknek, a pénzváltóknak, a diszkóknak és az edzőtermeknek. Nagyobb falatot jelentenek a taxisok, akik számára új gépet fejlesztenének ki, ezért nekik csak januártól írnák elő a kasszavásárlást. Az elképzelések a már meglévő gépek fejlesztését is tartalmazzák: lehetővé tennék a kasszák ismételt megszemélyesítését, azt, hogy az egységet más vállalkozáshoz is hozzá lehessen rendelni, ne csak egyhez (így a használt gépeket el lehetne adni, és nem kellene kidobni, mint most). Ezenkívül a mobil módon használt kasszákba – pontosabban azok NAV-val kapcsolatot tartó egységeibe – GPS-t is telepítenének: így az ellenőrök tudnák, hogy a mozgóárus hol használja a kasszát, és nem csak azt látnák, melyik telephelyre van bejelentve egy gép. A jelenleg érvényes engedélyekkel rendelkező gépeket 90 nap alatt kellene az új rendszerre felokosítani, vagyis ennyi idő lenne ahhoz, hogy a gyártók a régi modelleket már az új feltételeknek megfelelően működtessék.

Madarász Jenő, az Alt Cash Kft. ügyvezetője azt mondja, miután a műszaki módosítások 2014 decembere, vagyis az utolsó egyeztetés óta gyakorlatilag nem változtak, a forgalmazóknak volt idejük felkészülni a várható módosításokra. Igaz, a változásokhoz a NAV rendszerén is hangolni kell, miközben az éles teszteléséhez szükség van az állami oldalra is. Szerinte ha az állami szereplők azt szeretnék, hogy a gépek hivatalos „műszaki vizsgája” ne a tesztfolyamat része legyen, akkor – figyelembe véve a 90 napos határidőt – a rendelet hatálybalépésének napján az új NAV-tesztfelületnek hibátlanul működnie kell majd. Madarász Jenő szerint az új belépők ellátása online kasszákkal nem lesz probléma, információi szerint több gép van raktáron, mint amennyire a kiterjesztett körnek szüksége van.

Novák Zoltán, a legnagyobb forgalmazó, a Micra-Metripond ügyvezetője, a Magyar Pénztárgép Szövetség elnöke szerint ha új műszaki követelményeknek kell majd megfelelni, akkor minden forgalmazó a startvonalról indul. A minőségi terméket forgalmazó, felelősen működő forgalmazóknak ez nem jelenthet nagy problémát, hiszen nem a nulláról kell gépeket kifejleszteni, csak egyes alkatrészek módosítását kell majd elvégezni. Úgy vélte: nem irreális a szeptemberi határidő a próbaüzemre, de ehhez nemsokára meg kellene jelennie a rendeletmódosításnak.

Szeretnék a taxiórát átállítani

A taxisok esetében a szakemberek szerint a fuvarozóknak kell előbb dűlőre jutniuk a hatóságokkal abban, mit is kell várni az új gépektől. Madarász Jenő szerint önmagában egy pénztárgép nem lesz alkalmas a taxizás kifehérítésére, meg kellene határozni, melyek azok az adózást érintő elvárások, amelyek ebben a szolgáltatási ágazatban felmerülnek. Novák Zoltán úgy vélte:

a közelmúltbeli Uber-taxis háború rávilágított arra, még sok probléma van a taxizás körül, és hogy például a fővárosi taxisrendelet egyáltalán nem szüntette meg az adóelkerülést ebben az ágazatban. Az Uber-ügy is felszínre hozta azt a kérdést, hogy a taxaméterek adatai esetleg manipulálhatók – mondta Novák –, ugyanúgy, mint ahogy a régi típusú pénztárgépekkel is lehetett trükközni.

a közelmúltbeli Uber-taxis háború rávilágított arra, még sok probléma van a taxizás körül, és hogy például a fővárosi taxisrendelet egyáltalán nem szüntette meg az adóelkerülést ebben az ágazatban. Az Uber-ügy is felszínre hozta azt a kérdést, hogy a taxaméterek adatai esetleg manipulálhatók – mondta Novák –, ugyanúgy, mint ahogy a régi típusú pénztárgépekkel is lehetett trükközni. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.