BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pörgött a húsvét

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az idei március kiemelkedő eredményeket hozhat a magyar turizmusnak, hiszen két hosszú hétvége, köztük a húsvéti is növelte a forgalmat.

Az átlagos márciusi hétvégéhez képest közel háromszorosára növekedett a vendégforgalom a húsvéti hosszú hétvégén – derült ki a Szallas.hu foglalási statisztikájából. Az internetes szállásközvetítő portál szerint a vendégek jelentős része wellness-szállodákban ünnepelt, ahol átlagosan 47 ezer forintot költöttek, és közülük minden ötödik SZÉP-kártyával fizetett. A Szallas.hu szerint sorrendben Budapest, Eger, Hajdúszoboszló, Miskolctapolca, Siófok, Gyula és Hévíz számíthatott a legnagyobb húsvéti vendégseregre.

A húsvéti hosszú hétvége növekvő vonzerejét tapasztalta az Airbnb közösségi szálláshely-közvetítő is, amely szerint a Magyarországon szállást foglaló külföldiek száma 55 százalékkal emelkedett tavalyhoz képest. A legtöbben az Egyesült Királyságból, az USA-ból, Franciaországból és Németországból foglaltak le magyarországi Airbnb-szállást, utánuk a magyar turisták beföldi foglalásai következtek – válaszolta a cég lapunk érdeklődésére. A külföldiek átlagosan 2,7 éjszakát töltöttek Magyarországon, és éjszakánként 53 dollárt (14 840 forint) fizettek a szállásért, csupán két dollárral többet, mint egy átlagos hétvégén. Ezzel párhuzamosan egyre több magyar tölti külföldön a hosszú hétvégéket, amikor spontán és olcsón szeretnek utazni. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a legnépszerűbb úti célok az Európán belüli nagyvárosok, sorrendben Isztambul, Párizs, Róma, Barcelona, Madrid, London és Lisszabon. „Sok esetben a repülőjegy ára határozza meg a célállomásokat: ahová olcsón elérhető a jegy, oda többen utaznak” – hangsúlyozta Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének alelnöke. Az utazók folyamatosan keresik az újszerű vagy akciós utakat. Egyénileg szervezett hosszú hétvégékre az utasok 50-100 ezer forintot szánnak személyenként; csoportosan szervezett városlátogatásokra már 100-150 ezret is kifizetnek.

Az utazási tervekre azonban egyre inkább rányomja a bélyegét a terrorveszély – derült ki a Szallas.hu friss, 2016 nyarára vonatkozó előfoglalási adataiból, valamint az ezzel párhuzamosan készített online kutatásából. Tíz megkérdezett utazóból kilencet befolyásol és körültekintőbbé tesz a terrorfenyegetettség a nyaralási célpont kiválasztásában. „Az óvatosság nemtől és kortól független, s a magyarok az idén olyan klasszikus nyaralóhelyeket utasítanak el – érthető okokból –, mint például Törökország” – mondta Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezető igazgatója.

Úgy tűnik, hogy mindebből a belföldi turizmus profitálhat, hiszen soha nem volt még ilyen magas az év elején a nyári előfoglalás – tette hozzá Szigetvári József. A külföldi utazást tervezők körében egyértelműen Horvátország a legnépszerűbb, minden negyedik válaszadó déli szomszédunkat nevezte meg célpontként. A horvát tengerpart közkedveltségét egyedül a Balaton képes felülmúlni: a Szallas.hu kutatásában részt vevők kétharmada nyilatkozott úgy, hogy ha nyáron vízpartra vágyik, akkor szívesebben utazik a Balatonra, mint a horvát tengerhez. Március elején 70 százalékkal több előfoglalás érkezett Horvátországba, illetve 60 százalékkal több a Balaton környéki településekre 2015 hasonló időszakához képest, a foglalások számát tekintve viszont egyértelműen a „magyar tenger” vezet.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.