Cégvilág

Százhúszmillió a Tiborcz-üzletből

Százhuszonkétmillió forinttal hárommillióra szállítják le a Turai Kastély Ingatlankezelő Kft. törzstőkéjét – határozott július elején az egyedüli tulajdonos, a nicosiai bejegyzésű Logeo Services Ltd. A Turai Kastély Kft. adta el a tulajdonában álló Schossberger-kastélyt a miniszterelnök vejéhez köthető TRA Real Estates Kft.-nek a múlt év végén. A ciprusi offshore társaság a tőkeleszállítást tőkekivonással indokolta, 122 millió forintot vesz ki a cégből a neoreneszánsz kastély eladása után.

A kastélycég az elmúlt években jellemzően veszteséget termelt, ehhez képest kiugró, 144 millió forint nyereséget könyvelt el tavaly. A forgalmát a 126 millió forintos rendkívüli bevétel dobta meg – derül ki a cég mérlegéből. Amint azt a 444.hu portál elsőként közölte, a TRA Real Estate 200 millió forint vételárat ajánlott a kastélyért, ám ebből kellett rendezni a Széchenyi Kereskedelmi Bank 80 milliós jelzálogának kiváltását is.

Így jöhetett ki a 126 milliós bevétel a műemlékeladásból. Ez elég szerény összeg ahhoz képest, hogy a kastélyért annak 1991-es privatizációjakor az indiai vevő 125 millió forintot fizetett. Az ingatlant egyébiránt ennél sokkal nagyobb értéken, 2,3 milliárdon tartották nyilván a Turai Kastély Kft. mérlegében. Igaz ugyanakkor, hogy az évtizedek óta – hol panamai, hol a Seychelle-szigeteken bejegyzett offshore cégek kezében – hányódó épület alaposan lerobbant, felújítása milliárdos nagyságrendű invesztíciót igényelne.
A negyedszázada kallódó kastély körül nemcsak Töröcskei István bankja forgolódott, hanem egy időben a Simicska–Nyerges-vonal is képbe került.

A kastély-kft. tulajdonosai között felbukkant Gajdos Róbert, Nyerges Zsolt egykori évfolyamtársa, a Közbeszerzések Tanácsának későbbi elnöke. Az erőviszonyok átrendeződése után változott a felállás, a kastélyért a vételi ajánlatot már egészen más érdekkör, a TRA Real Estates Kft. tette. Ennek alapítója a BDPST Ingatlanforgalmazó és Beruházó Zrt. Az ügyletet a miniszterelnök vejéhez, Tiborcz Istvánhoz kötötték, mert a részvénytársaság bejegyzésekor fizetett illetéket Tiborcz bankszámlájáról utalták át, és üzlettársa, Hamar Endre ügyvédi irodája kereste meg az önkormányzatot a vételi ajánlattal.

A tavaly augusztusban bejegyzett BDPST más érdekeltségein keresztül gyors egymásutánban szerzi a turaihoz fogható ingatlanokat. Leánycége, az AMX HS Real Estate Management Hungary Kft. a Városligeti fasorban található Spitz-villát, az AMX Nador House Hungary Kft. – időközben a szaúdi milliárdoshoz köthető Pharaon-csoportba került – a József nádor téri volt Postabank-székházat vette meg. Az idén júniusban alapított BDJK-Real Estate Kft. pedig a bodajki Hochburg–Lamberg-kastélyt szerezte meg a Heti Válasz értesülése szerint.

Turai Kastély Tiborcz
Kapcsolódó cikkek