Cégvilág

Pénztárgépek: a taxisoknak kötelező lesz a GPS a kasszába

Januárig be kell szerezniük az új típusú online kasszákból a taxisoknak is, és úgy tűnik: jobb, ha igyekeznek. Állami támogatást ők is csak akkor kapnak ugyanis, ha határidőre beüzemelik a gépet.

Erős ösztönzőt adna a nemzetgazdasági tárca a taxisoknak, masszőröknek, patyolatosoknak és autószerelőknek, hogy határidőre, vagyis januárig megvásárolják vadonatúj online pénztárgépüket: 50 ezer forintos támogatást kínálnának ugyanis a gépek beszerzésére abban az esetben, ha ezt januárig megteszik – tudta meg a Világgazdaság. A szaktárca most kezdi meg a támogatásról szóló rendelet közigazgatási egyeztetését. Ez alapján a segítség annyit jelent majd, hogy – típustól függően – a gép árának 40-55 százalékát is kifizeti a költségvetés, persze csak akkor, ha az mindenben megfelel az új előírásoknak. Ez utóbbi passzus most az LA Pénztárgépnek jelent előnyt, hiszen egyelőre csak nekik van ilyen, engedélyezett kasszájuk. A versenytársaknak egyelőre csak esélyük van a felzárkózásra – bár az ígéretek szerint náluk is minden rendben lesz.

Közel húszezer pénztárgép eladásával lehet számolni a következő időszakban, ám Várkonyi Gábor, az LA Pénztárgép ügyvezetője nem számít arra, hogy a piacon végig egyeduralkodók maradnak. Jelenleg tucatnyi más gép vár engedélyre, és most leginkább az a kérdés, hogy mennyi idő alatt sikerül teljesíteni a feltételeket. Mint Temesfői Zsolt, a kasszákat fejlesztő cég, a Tekinvest Holding ügyvezetője (és az LA Pénztárgép résztulajdonosa) mondja, az új feltételeknek nem volt olyan könnyű megfelelni, mint elsőre gondolni lehetett. Ők azért értek célba időben, mert már az új előírásokról szóló egyeztetések legelején megkezdték a fejlesztést (nem vártak a végső verziókra), így idejekorán – augusztusban – sikerült engedélyeztetésre beadniuk két gépüket. A Cashcube Light a kis és közepes forgalmú cégeknek szánt kasszaverzió, míg a Cashcube Mini a hordozható típus: ezt kifejezetten a taxisokra gondolva fejlesztették ki. Az igazi újdonság ez utóbbi, amíg a normál verzióknál „csak” azt kellett például megoldani, hogy a gépek továbbadhatóak legyenek (vagyis a lelküket jelentő adóügyi egységeket más nevére is át lehessen írni), addig a hordozható gépnél a méret csökkentése mellett GPS-t is integrálni kellett a kasszába.

Az előírások szerint januárig minden újonnan online pénztárgép alkalmazására kötelezett szolgáltatónak – a masszőröktől kezdve a plasztikai sebészeken át az autószerelőkön keresztül a taxisokig – vásárolnia kell egy NAV-hoz bekötött gépet. Ez ma még lehet elvben olyan, amely nem felel meg a korszerűbb előírásoknak (hordozható gép esetében nincs benne GPS, vagy normál gépnél nem képes a megszemélyesítésre), ám januártól már nem lesz pardon: az érintetteknek kötelező lesz a korszerűsített típussal rendelkezniük. Ez elképzelhető persze egy egyszerű frissítéssel is, ha addig meglesz az engedély, akkor a „régi” típusú gépből egy szotverfrissítéssel újat lehet csinálni (persze a GPS azért még a hordózhatóba akkor is kell majd). A gazdasági tárca támogatási rendelete ebben hozna újat azzal, hogy olyan gépre nem kínálna állami segítséget, amelynél bizonytalan a januári teljesítés. Vagyis: egyelőre csak az LA Pénztárgép kasszáit lehetne megvásárolni támogatással.

Az LA Pénztárgép Kft. közleménye

"A téves sajtóhírekre reagálva az LA Pénztárgép Kft. tájékoztatja ügyfeleit, hogy az általa forgalmazott CashCube pénztárgépek szoftverének frissítését semmilyen további költség nem terheli. Az új NGM rendeletnek megfelelő átszemélyesíthető szoftvert minden felhasználó térítésmentesen kapja meg. A frissítést központilag a szerveréről végzik el. A felhasználók az átállásból semmit nem érzékelnek majd, csupán azt, hogy új szoftver került a pénztárgépükre" - írják közleményükben.

Várkonyi Gábor közlése szerint a Cashcube Lightból jelenleg a több mint 150 tagból álló értékesítési hálózatukban ötezer darab van, míg a hordozható Cashcube Mini novembertől lesz elérhető. Ebből jelenleg 5500-at gyártanak, ám ha az előrendelések úgy alakulnak, természetesen akár még egyszer ennyit is képesek lennének hadrendbe állítani. Biztos, ami biztos, a fix verzióból is gyártanak még néhány ezret. Az átfutási idő nyolc hét: a Magyarországon tervezett és itt is készülő gépekhez néhány olyan egység (porcesszor, kijelző) szállítása is szükséges, amelyeket külföldről szereznek be.

Az persze kérdés, hogy mindezek alapján az érintetteknek érdemes-e kapkodniuk a beszerzéssel. Miután a gép megvásárlása után azt használni is kell, az érintettek valószínűleg inkább december 29-én csatlakoznának csak a rendszerhez, ám a várakozás ráfizetéses is lehet, ha elfogynak az új gépek. Ugyanis nemcsak a támogatást bukják ekkor, de még bírságra is számíthatnak, ha nem rendelkeznek ilyennel, vagy legalább egy megrendeléssel.

online kassza kasszapénz gps taxis pénztárgép
Kapcsolódó cikkek