Éleződik a verseny a lakástakarékok piacán
Tavaly 107 ezer új szerződést kötöttek az OTP Lakástakarék ügyfelei, összesen 510 milliárd forint értékben. További 27 milliárd forint származott a szerződésmódosításokból – az ügyfelek jellemzően a futamidőt hosszabbították meg, vagy növelték a havi befizetés összegét – így együttesen az éves teljesítmény 537 milliárd forint lett. Ez látványos, 23 százalékos növekedés a 2015 évi adatokhoz képest és több mint 3-szorosa a 2013 évi 174 milliárd forintos állománynak.
A vállalat tapasztalata szerint az ügyfelek egyre inkább a leghosszabb megtakarítási idejű módozatot választják. Többnyire azzal a céllal kötnek 10 éves szerződést, hogy teljesen kihasználhassák az állami támogatást. Ugyanezen okból vállalják sokan a maximális havi 20 ezer forintos befizetést is – az átlagos havi betét összege egyébként már meghaladja a 17 ezer forintot. Szintén a lakástakarék egyre tudatosabb használatára utal, hogy a kötések ötöde ún. családi kötés volt, azaz egy háztartáson belül legalább 2 szerződést kötöttek, megtöbbszörözve a szerződések után járó állami támogatás összegét.
Százmilliárddal járultak hozzá az építésekhez
2016-ban rengeteg pénz áramlott az építőiparba egyetlen év alatt közel 100 milliárd forint került kifizetésre az ügyfeleknek megtakarítás és hitel formájában, ami jól jelzi a hazai lakástakarékpénztár-piac kiemelkedő szerepét. Ebben az eredményben nagy szerepet játszik az Áthidaló kölcsön konstrukció, amellyel az ügyfelek akár már a lakáspénztári szerződésük megkötésekor, vagy a lejárat előtt bármikor felvehetnek hitelt a jövőbeni befizetéseikre és állami támogatásokra. A vállalat statisztikái szerint a tavalyi kifizetések közül a legtöbbet, majdnem minden második forintot az ügyfelek felújításra és korszerűsítésre fordítottak. Népszerű lakáscél még az ingatlanvásárlás, illetve a korábban felvett hitelek kiváltása.
Az OTP Lakástakarék vezérigazgató-helyettese szerint 2017-ben is bővülni fog a piac, bár az elmúlt évek lendülete vélhetően alábbhagy, vagyis a növekedés nem gyorsul tovább látványosan. „A piacban van még növekedési potenciál, az új, potenciális ügyfelek megszólítása azonban új technikákat kíván. Az elmúlt években elért bővülési ütem fenntartása kihívást jelent majd a piaci szereplőknek, így a verseny következő szakasza is legalább olyan erős lesz, mint a korábbiak” – mondta el Köntös Péter.


