Kilőtt a Zwack hazánkban
Növelte árbevételét a Zwack Unicum Nyrt., így a tavalyi 11,03 milliárd forint után idén 12,85 milliárd forint árbevételt ért el. A cég export árbevétele 1,42 milliárd forint volt, ami gyakorlatilag azonos az egy évvel ezelőttivel – közölte a társaság az éves közgyűlését követően. Az erről szóló közlemény szerint a negyedik negyedévben 4,6 százalékkal emelkedett a társaság belföldi értékesítésből származó nettó árbevétele.

A Zwack nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) szerinti adózott eredménye meghaladta a 2,24 milliárd forintot, amely 32,7 százalékkal magasabb az 1,69 milliárd forintos bázisnál. A közlemény szerint az üzleti év eredményességét segítette az is, hogy 2017. januártól módosult a népegészségügyi termékadóról (NETA) szóló törvény és az új szabályozás értelmében az idei évtől a szeszesitalok eddiginél szélesebb körére terjed ki a NETA. Így a cég kereskedelmi partnerei (elsősorban a nagykereskedések) jelentős előrehozott vásárlásokat hajtottak végre.