BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tízmilliárdból fejleszt az MVM Net

A tervezési és a kivitelezési költségek emelkedése miatt minden bizonnyal nem lehet kihozni abból a 10,7 milliárd forintos keretből azt a szupergyors internethálózat-fejlesztést, amelyre az állami tulajdonú MVM Net Zrt. vállalkozott – mondta Vigné Szalontai Katalin, az MVM NET Zrt. Szupergyors Internet Program vezetője egy szerdai sajtóbeszélgetésen.

A kormány szándékai szerint 2018-ra minden háztartáshoz el kell juttatni a szupergyors, legalább másodpercenként 30 Mbit/s sebességű internetet. Az ezzel kapcsolatos pályázatba szállt be az MVM Net, amely 19 tenderen indult, és végül 13 járásban – közel háromszáz településen – nyert. „A következő időszakban tehát ezeken a területeken kell a fejlesztéseket elvégezni” – mondta Bakos Norbert, az MVM Net műszaki igazgatója.

A beruházás teljes költsége 10,73 milliárd forint, és miután uniós projektről van szó, a támogatás intenzitása 74 százalékos. Így az MVM Net csaknem 8 milliárd forintos központi pénzt kap, míg a saját forrása 2,7 milliárd forint. „Ez volt a tervezett keret, csakhogy idő közben azzal kellett szembesülnie a cégnek, hogy a kivitelezői és a tervezői kapacitás nagyon szűkös, aminek árfelhajtó hatása lett” – mondta Vigné Szalontai Katalin.

A szakemberhiány részben azzal magyarázható, hogy régen volt ilyen méretű, az egész országra kiterjedő vezetékes távközlési hálózatépítés. Az már korábban látható volt, hogy a pályázat felpörgeti a tervezői, kivitelezői piacot, és az anyagárakat, de nem lehetett pontosan látni, hogy ez mekkora kihívat jelent. „Az árfelhajtó hatással pedig nem számoltak” – tette hozzá Bakos.

Egy jogszabály változás után az áramszolgáltatóknak lehetővé kell tenniük, hogy azok oszlopait a távközlési cégek is használhassák. „Ezzel élni is kíván az MVM Net, csakhogy az utóbbi időben jelentősen megnőtt az oszlopok használati díja” – emelte ki a projekt vezetője. A fentieken túl tehát ez is egy költségnövelő tényező, és bár még nem lehet pontosan megmondani, hogy a beruházás költsége mennyivel emelkedik, a Világgazdaság ezzel kapcsolatos kérdésére Vigné Szalontai Katalin azt válaszolta: „20-30 százalékkal többet kell majd erre fordítania a cégnek, mint amennyit korábban gondoltak”.

Az előkészítés folyamatban, és rövidesen megjelennek a kivitelezői pályázatok, mint ahogyan a harmadik negyedévben az építkezések is elkezdődhetnek, ami után jövő tavasszal vagy nyáron – egyes területeken – megkezdhetik a szolgáltatást. „A szolgáltatást részben partnerein keresztül, másrészt saját maga szeretné nyújtani az MVM Net” – mondta Vigné Szalontai Katalin.

Az MVM Net hálózatának 60 ezer háztarást kell lefednie, csaknem 3 ezer üzleti ügyfelet kell kiszolgálnia és 468 közintézmény számára kell a szupergyors internetet biztosítania

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.