BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Módosított egyik pályázati felhívásán a Médiatanács

Szeptember 6. helyett, október 2-án lehet beadni a Budapest 98,6 MHz rádiós frekvenciára vonatkozó pályázati ajánlatokat – tájékoztatta a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) kedden közleményben az MTI-t.

A közlés szerint a Médiatanács július 28-án tette közzé a Budapest 98,6 MHz körzeti rádiós frekvencia pályázati felhívását, ám a hatóság a felhívás nyilvánosságra hozatala után észlelte, hogy szükség van a pályázati felhívás pontosítására.

A testületnek ezért a félreértések elkerülése és a benyújtandó pályázati ajánlatok egyértelműsége érdekében rendkívüli ülésen kellett módosítania a korábbi pályázati felhívást: a pályázóknak ugyanis nem a formanyomtatványon, hanem nyilatkozati formában kell meghatározniuk az öt évnél nem régebben készült magyar zenei művek vállalt napi minimális arányát.

A médiatörvény lehetővé teszi – folytatják -, hogy a Médiatanács a pályázati felhívás közzététele után is módosítson a kiíráson a pályázati ajánlatok benyújtását megelőző legfeljebb 15 napig.

Ebben a helyzetben a Médiatanács a módosítás miatt augusztus 21-én új, módosított pályázati felhívást tett közzé, amelynek új beadási időpontja október 2., hétfő. A dátumot a médiatörvény szerinti kötelező határidő beszámításával állapították meg az eredeti felhívásban szereplő szeptember 6. helyett – közölte az NMHH.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.