Cégvilág

Új vezető került a Démász élére

Bally Attila lett a Démász új vezérigazgatója, Kóbor György, a tulajdonos NKM Nemzeti Közművek Zrt. elnök-vezérigazgatója a cégcsoport stratégiájának kidolgozására fókuszál.

Bally Attila lett a DÉMÁSZ új vezérigazgatója. Bally a Nemzeti Közművek áramszolgáltatójának operatív irányításáért felel a jövőben – tájékoztat a Nemzeti Közművek sajtóközleménye. Kóbor György aki a tulajdonos NKM Nemzeti Közművek Zrt. elnök-vezérigazgatója, a jövőben a cégcsoport most kidolgozott stratégiájának megvalósítására fókuszál.

A Nemzeti Közművek villamoshálózat elosztó társasága, a Démász Hálózati Elosztó Kft. mintegy kétmilliárd forintból megépült új alállomása Kecskemét Kósafalu városrészében az átadás napján, 2017. szeptember 11-én.
Forrás: MTI

A DÉMÁSZ csoport 2017 februárjában került francia tulajdonból a nemzeti közműszolgáltatási rendszerbe. Az akkor még regionális villamos energia szolgáltató a nyár elején megszerezte az országos egyetemes szolgáltatói engedélyt, az elmúlt több mint fél év alatt pedig sikerült új pályára állítani a céget, amely most már más keretek között szolgálja ki a fogyasztókat.

„Az első időszak feladata az új tulajdonosi és működési rendszerbe történő átállás volt. Ezt a szakaszt sikerrel zárta a cégcsoport. A villamosenergia-szolgáltatói tevékenység országos kiterjesztésével megteremtettük a szabad szolgáltató-választás lehetőségét minden az egyetemes szolgáltatás keretében vételező áramfelhasználó számára, azaz a vállalkozások mellett a lakosságnak is. Ezzel létrejött annak a lehetősége, hogy a fogyasztók egy nemzeti tulajdonú társaságcsoporttól vehessenek igénybe mind a földgáz, mind a villamos energia esetében biztonságos, magas színvonalú szolgáltatást.”- mondta Kóbor György a tulajdonos képviseletében. – „A DÉMÁSZ elosztási területén megkezdtük a fejlesztések gyorsítását, éppen a napokban adtunk át Kecskeméten új alállomást közel kétmilliárdos beruházásunk eredményeként.”

A Nemzeti Közművek áramszolgáltatójának új vezetőjeként első, kiemelt kihívást jelentő feladatom a Magyar Telekom villamos energia ügyfeleinek zökkenőmentes átvétele. Ez fontos erőpróbája a DÉMÁSZ országossá válásának, amellyel folyamatosan halad előre cégcsoportunk

– jelentette ki Bally Attila, a DÉMÁSZ frissen kinevezett vezérigazgatója.

A DÉMÁSZ tulajdonosváltása óta eltelt időszakban a társaság jelentősen megemelte a hálózatfejlesztési és rekonstrukciós beruházásokra fordított pénzügyi keretét a dél-magyarországi régió 3 megyéjében, így összességében 11 milliárd forintos fejlesztés végrehajtását kezdte meg.

A DÉMÁSZ az ország dél-keleti részén, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, illetve Pest megye déli részében mintegy 775 ezer fogyasztót lát el villamos energiával, országosan pedig 300 helyszínen, a Nemzeti Közművek földgázszolgáltatójával, a FŐGÁZ-zal közös kirendeltségen fogadja az ügyfeleket.

A DÉMÁSZ elosztó társasága a dél-magyarországi régió 4 megyéjében üzemeltet 32 200 kilométer hosszú villamos hálózatot. A társaság különös figyelmet fordít az elosztási területén található nagyvárosok fejlődésére és biztonságára is, ezért például Kecskeméten, Békéscsabán, Hódmezővásárhelyen és Szegeden a gazdasági fellendülést segítő hálózatbővítések mellett jelentős közvilágítás fejlesztésre és bővítésre is sor kerül az elkövetkezendő években.

Bally Attila 37 éves kereskedelmi szakember, aki eddigi pályafutását az MVM cégcsoportban töltötte, ahol a kereskedelmi szakterületet irányította.

Bally Attila kinevezés Démász
Kapcsolódó cikkek