BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mélypontra zuhant a tej ára, súlyos válságban a termelők – de késleltetve jelent meg a fogyasztói árakban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Súlyos válságba kerültek a tejtermlők - legalábbis ez derül ki az Agrárközgazdasági Intézet friss jelentéséből. Miközben a tej és számos tejtermék feldolgozói, illetve beszerzési ára is jelentősen csökkent, a termelőkre nehezedő nyomást fokozza, hogy a kivitel ugyan bővült, de az exportár továbbra is jóval a hazai felvásárlási ár alatt maradt.

Tovább esett a magyarországi nyerstej termelői ára: júniusban már kilogrammonként alig több mint 129 forintot fizettek érte, ami több mint harmadával maradt el az egy évvel korábbi szinttől. Az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) Piaci Árinformációs Rendszerének adatai szerint a tej országos termelői átlagára 129,12 forint volt kilogrammonként 2026 júniusában. Ez májushoz képest további 3,5 százalékos, az előző év azonos hónapjához viszonyítva pedig 35,2 százalékos visszaesést jelent.

tej, tejpiac, tejtermelők, válság, tejár, AKI
A tej ára a mélyben, a költségek pedig tovább emelkedte. Súlyos válságba kerültek a tejtermelők Fotó: Havran Zoltán

Az ácsökkenés mértékét jól mutatja, hogy 2025 júniusában még 199,30 forintos kilogrammonkénti átlagárat mértek. A nyerstej alapára egy év alatt 191,07 forintról 127,78 forintra, vagyis 33,1 százalékkal zuhant. Az előző hónaphoz képest az alapár 2,05 százalékkal mérséklődött.

Az átlagár havi csökkenésében a beltartalmi értékek romlása is szerepet játszott. A felvásárolt nyerstej zsírtartalma a májusi 3,82 százalékról júniusra 3,73 százalékra, fehérjetartalma pedig 3,37 százalékról 3,31 százalékra csökkent. Ez 0,09, illetve 0,06 százalékpontos visszaesést jelentett.

A tej mennyisége nem, csak az ára csökkent

Az árzuhanás egyelőre nem járt együtt a felvásárolt mennyiség számottevő éves visszaesésével. Júniusban 104 812 tonna nyerstejet vásároltak fel Magyarországon, ami 5,4 százalékkal kevesebb a májusi 110 825 tonnánál, ugyanakkor csaknem pontosan megegyezik a 2025 júniusában mért 104 694 tonnával.

Ez azt jelzi, hogy a kínálat egyelőre nem alkalmazkodott érdemben az alacsonyabb árszinthez. A termelők számára ez különösen nehéz helyzetet teremthet, mivel a bevételek jelentősen csökkennek, miközben a tejtermelés számos költsége – a takarmányozás, az energia, az állategészségügyi kiadások és a munkaerőköltség – ennél jóval lassabban igazodhat lefelé.

Az árnyomás nem kizárólag magyar jelenség. Az uniós nyerstejár 2026 májusában átlagosan 42,63 euró volt 100 kilogrammonként, 19,6 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Magyarországon ugyanekkor 37,36 euró/100 kilogrammos árat regisztráltak, ami 24,9 százalékos éves visszaesésnek felelt meg.

A magyar ár nemcsak az uniós átlagnál volt alacsonyabb, hanem több meghatározó versenytársétól is elmaradt: 

  • Lengyelországban 43,16, 
  • Ausztriában 45,92,
  • Csehországban 39,29,
  • Németországban pedig 40,67 eurót fizettek 100 kilogramm nyerstejért. 

A régióból ugyanakkor Szlovákiában ennél valamivel alacsonyabb, 36,90 eurós átlagárat mértek.

Több tej ment külföldre, de alacsony áron

A magyar tejtermelők és kereskedők az export növelésével próbálták levezetni a kínálat egy részét. Júniusban 11 036 tonna nyerstej hagyta el az országot, 3,9 százalékkal több, mint májusban, és 28,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

A kiviteli ár ugyan jelentősen javult az előző hónaphoz képest: a májusi 88,60 forintról júniusra 105,82 forintra emelkedett kilogrammonként. Ez 19,4 százalékos havi drágulás, az egy évvel korábbi 188,83 forintos árszinttől azonban még így is 44 százalékkal maradt el.

Különösen kedvezőtlen, hogy 

a kiviteli ár júniusban 18 százalékkal volt alacsonyabb a hazai termelői átlagárnál.

 Az export tehát segítheti a feleslegek elhelyezését, de a jelenlegi árszinten nem képes érdemben javítani a termelők jövedelmi helyzetén.

Az európai spotpiacon ugyanakkor már látszottak az élénkülés jelei. Az olaszországi nyerstej azonnali piaci ára a 11. és a 29. hét között 28,5 euróval, 50 euró/100 kilogrammra emelkedett. Hollandiában a spotár a korábbi rendkívül alacsony szintekről a 29. hétre 40 euró/100 kilogrammra ugrott. A spotpiaci élénkülés azonban egyelőre nem jelent meg hasonló mértékben a magyar termelői árakban.

Olcsóbb lett a tej és a sajt a feldolgozói szinten

A nyerstej árának visszaesése a feldolgozói értékesítési árakban is megjelent. A 2,8 százalékos, dobozos friss tej feldolgozói ára júniusban 282,30 forint volt literenként, 3,4 százalékkal alacsonyabb a májusinál és 15,5 százalékkal az egy évvel korábbinál.

A 2,8 százalékos UHT-tej feldolgozói ára 246,93 forintra mérséklődött, ami havi alapon 1 százalékos, éves összevetésben 22,2 százalékos csökkenés. Az 1,5 százalékos UHT-tejnél ugyanakkor 0,6 százalékos havi emelkedést regisztráltak, az ár azonban így is 27,8 százalékkal maradt el a 2025. júniusitól.

HZ_12824
 

A tejtermékek közül a trappista sajt feldolgozói ára különösen nagyot esett: kilogrammonként 1944 forintra csökkent, ami májushoz képest 3,1 százalékos, éves alapon pedig 16,3 százalékos mérséklődés. Eközben az értékesített mennyiség meghaladta az 1,588 millió kilogrammot, 10,1 százalékkal felülmúlva az egy évvel korábbit.

A tejföl feldolgozói ára 797,32 forint volt kilogrammonként, 16,4 százalékkal alacsonyabb a tavaly júniusinál. A tehéntúró ára 14,3, a gyümölcsös joghurté 12,2, a kefiré 11,6 százalékkal csökkent éves összevetésben.

Az adagolt vaj esetében havi alapon 1,5 százalékos drágulás történt, kilogrammonként 2505 forintra, az ár azonban így is 19,4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

A fogyasztói árak lassabban követik a zuhanást

A termelői és feldolgozói árak jelentős mérséklődése csak részben és késleltetve jelent meg a fogyasztói árakban. A KSH adatai szerint júniusban a 2,8 százalékos dobozos UHT-tej fogyasztói ára 2 százalékkal, a trappista tömbsajté szintén 2 százalékkal emelkedett az előző hónaphoz képest.

Az adagolt vaj és a gyümölcsös joghurt bolti ára 1-1 százalékkal nőtt, a 12 százalékos tejfölé stagnált. Ezzel szemben a 20 százalékos tejföl 1, az 1,5 százalékos ESL-tej 4, a 2,8 százalékos ESL-tej pedig 6 százalékkal lett olcsóbb májushoz képest.

A kiskereskedelmi beszerzési adatok alapján ugyanakkor több terméknél már markáns csökkenés látható. Az 1,5 százalékos UHT-tej átlagos beszerzési ára júniusban 215,03 forint volt literenként, 8 százalékkal alacsonyabb a májusinál és 27,3 százalékkal az egy évvel korábbinál. A 2,8 százalékos UHT-tej átlagos beszerzési ára 260,10 forintra mérséklődött, ami éves összevetésben 18,8 százalékos csökkenés.

A trappista sajt átlagos kiskereskedelmi beszerzési ára kilogrammonként 1853,59 forint volt. Ez ugyan 0,2 százalékkal meghaladta a májusi értéket, de 12,8 százalékkal elmaradt a 2025 júniusában mért szinttől.

Növekvő tejhozam tarthatja fenn az uniós kínálatot

Az Európai Bizottság előrevetítése szerint az uniós tejhasznú tehénállomány 2026-ban tovább csökkenhet: a 2025-re becsült 18,8 millióról 18,7 millió egyedre. Ezzel párhuzamosan azonban az egy tehénre jutó tejhozam 2,4 százalékkal, 8479 kilogrammra emelkedhet.

A nagyobb fajlagos teljesítmény következtében az uniós tejtermelés a jelentésben szereplő prognózis szerint 1,6 százalékkal, 160,8 millió tonnára, a feldolgozókhoz beszállított tej mennyisége pedig 1,7 százalékkal, 151,5 millió tonnára nőhet.

Ez arra utal, hogy az uniós piacon rövid távon fennmaradhat a bőséges kínálat. Bár a spotárak emelkedése és egyes tejporpiaci jegyzések javulása némi stabilizációt hozhat, a vaj ára továbbra is komoly nyomás alatt áll. Németországban az ömlesztett vaj értékesítési ára a 29. héten 47 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál, miközben a sovány tejpor ára 18 százalékkal emelkedett.

A magyar tejágazat számára így a következő hónapok kulcskérdése az lehet, hogy az európai spotpiaci drágulás tartósnak bizonyul-e, és mikor jelenik meg a hazai felvásárlási árakban. A júniusi adatok alapján ugyanis a termelők továbbra is jelentős árveszteséget viselnek, miközben a kínálat számottevő visszafogása még nem kezdődött el. A Világgazdaság korábban beszámolt arról is, hogy a Tej Terméktanács a szakminisztériumhoz fordult konkrét intézkedéseket kérve a tárcától a válság csillapítására. A Tej Terméktanács szerint a jelenlegi árszint sem a hazai feldolgozásra értékesített nyers tej, sem az exportra kerülő tej esetében nem éri el az átlagos termelői önköltséget. A gazdaságok jelentős része veszteséggel termelhet, miközben a költségoldalon továbbra is magas energia-, munkaerő- és egyéb működési költségek hárulnak rájuk. A Terméktanács által az agrárminiszternek írt konkrét kéréseket a korábbi cikkünkben részleteztük.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.