Cégvilág

A jövő évben indulhat a Cargo City építése Ferihegyen

A Cargo Cityn keresztül évente akár 250 ezer tonna légi teheráru is megfordulhat Magyarországon, a jelenlegi mennyiség több mint kétszerese.

Az év első hét hónapjában 72 ezer tonna áru fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, 20 százalékkal több, mint a tavalyi azonos időszakban. A növekedés részben annak köszönhető, hogy teljes üzemben működik az 1. terminál közelében a nyáron átadott, két logisztikai bázis. Az egyik a TNT, a másik a DHL Express nemzetközi csomagküldő szolgálaté.

Forrás: MW

A DHL Express bázisának teljes területe 60 ezer négyzetméter a teherautók parkolójával és manőverezőterületével együtt. Ezen belül fontos egység a 6000 négyzetméteres raktár és egy teljesen automatizált szortírozó. Utóbbi óránként akár 6000 küldeményt is képes kezelni, a korábbi mennyiség háromszorosát. A bázishoz tartozik egy 2400 négyzetméteres irodaház is.

A DHL Freight és a Global Forwarding üzletág mellett már a DHL Express is a repülőtéren működik. A társaság nemrég további 15 évre szóló bérleti szerződést írt alá a Budapest Airporttal. A TNT új raktárának alapterülete 5000 négyzetméter, az irodáké további 3000 négyzetméter, a kamionok manőverezési területe pedig 8500 négyzetméter. A két beruházás mintegy 600 újabb munkahelyet jelent a 12 ezer fős Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amely a dél-pesti térség legnagyobb munkáltatója. A Budapest Airport a 2. terminál közelében jövőre máris új logisztikai központ kialakítását kezdi meg. A Cargo Cityn keresztül évente akár 250 ezer tonna légi teheráru is megfordulhat Magyarországon, a jelenlegi mennyiség több mint kétszerese.

Az elmúlt másfél évben rekordmértékben nőtt a légi teheráru-szállítás Budapesten, és már csak emiatt is szeretnénk megerősíteni a budapesti repülőtér mint ideális közép-európai cargoelosztó központ szerepét

– idézi a Budapest Airport közleménye René Droese-t, a cég cargo- és ingatlangazdálkodási igazgatóját. A Cargo City kialakítása része a 160 millió euróba (mintegy 50 milliárd forintba) kerülő, BUD 2020 nevű fejlesztési programnak.

Megfiatalodott a hangár

A napokban végeztek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér régi nagy hangárépületei közül az első energetikai felújításával. A beruházás csaknem 400 millió forintba került, a hangárt és a hozzá kapcsolódó műhelyt

a Lufthansa Technik Budapest bérli. A Budapest Airport szakemberei és alvállalkozói közben már hozzákezdtek az Aeroplex of Central Europe bázisának felújításához is.

 

Cargo City Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
Kapcsolódó cikkek