BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Szerbia borzasztó választás elé került, már csak napok, és elfogy az olaj – a Mol erősen figyel

Magyarországot Orbán Viktor kormányfő fellépése révén felmentették az amerikai szankciók alól, Bulgária halasztást kapott, Romániában ég a talaj a lábuk alatt, és felszökött az üzemanyagár. Szerbia borzasztó választás elé került, és az ideje is elfogy: a finomítójában alig van olaj. „A napokban történelmünk egyik legnehezebb döntését kell meghoznunk” – jelentette ki az ország energiaminisztere.

Borzasztó harapófogóba került Szerbia, és egy kormánytag megfogalmazása szerint a történelem egyik legnehezebb döntését kell meghoznia. Napokkal ezelőtt még úgy tűnt, az orosz Gazprom csoport hajlandó megválni tulajdonától az egyetlen szerb finomítóban, a NIS-ben, hogy Szerbia ne essen az amerikai szankciók hatálya alá. Ez nem történt meg, az Egyesült Államok pedig ideiglenesen sem enged a szankciókból. Az amúgy is erős ellenzéki tűz alatt álló szerb kormány most vagy elkobozza a vállalatot, vagy vállalja a nyersolajhiányt. 

Szankciók Szerbia ellen: az energaminiszter megelőlegezte a történelmi döntést, és az oroszok belátását kérte

„Nehéz döntések előtt állunk, hogy átvegyük-e a vállalatot és kártalanítsuk az orosz tulajdonosokat” – mondta szombaton a Bloomberg jelentése szerint Dubravka Djedovic Handanovic energiaügyi miniszter. A szerb kormány vasárnap tanácskozik Aleksandar Vucic elnökkel és a vállalat vezetőivel, hogy megvitassák a továbblépés lehetőségeit.

A következő napokban történelmünk egyik legnehezebb döntését kell meghoznunk

– fogalmazott súlyos szavakban a miniszter.

A tanácskozás kimenetele érintheti a magyar Molt is. A belgrádi NIN című hetilap csütörtökön arról írt – számolt be a Reuters –, hogy a Mol fontolgatja a Gazprom 11,3 százalékos részesedésének átvételét a NIS-ben. Az orosz csoporthoz tartozó Gazpromnyeftynek 44,9 százalékos pakettje van a finomítóban, a szerb kormánynak 29,9 százalék, a maradék kisrészvényeseknél és a vállalat alkalmazottainál van.

Az orosz tulajdonosok pár napja haladékért folyamodtak az amerikai pénzügyminisztérium illetékes ügynökségéhez, a  Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatalhoz (OFAC), amíg megpróbálják harmadik félre átruházni az irányítást. Kedvező válasz nem érkezett, az idő azonban telik és az olajtartályok ürülnek. 

A finomító egy héten belül kifogyhat a kőolajból, miután az OFAC október 9-én bevezetett szankciói miatt megszűnt a szállítási útvonala a szomszédos Horvátországon keresztül – idézte fel a Bloomberg.

Szankciók Szerbia ellen: tényleg történelmi fordulat következhet, Belgrád az oroszok belátását kéri

A NIS Gazprom-hozzájárulás nélküli átvétele drámai politikai fordulatot jelentene Szerbia számára, amelynek történelmi kapcsolatai szorosak Oroszországgal, és továbbra is tőle függ a gázellátásban. 

Fotó: AFP

A washingtoni lépés része annak az amerikai szankciós hullámnak, amely Oroszország energiaágazatát célozza. A múlt hónapban a Gazprom és a Rosznyefty is felkerült arra a listára, amelyen már szerepelt a Gazpromnyefty és a Szurgutnyeftyegaz is. Ez a Trump-kormányzat azon törekvésének része, hogy nyomást gyakoroljon Oroszországra az ukrajnai háborúval kapcsolatos béketárgyalások érdekében.

Vucic arra kérte az orosz részvényeseket, hogy inkább adják el a részesedésüket, minthogy Szerbiát nemzeti kisajátításba kényszerítsék.

Ez politikai háború, geopolitikai háború, és nekünk, mint kis országnak, most magas árat kellene fizetnünk… Remélem, orosz barátaink megértik a helyzet súlyosságát, és segítenek nekünk túljutni rajta

– mondta Djedovic Handanovic, ezzel tulajdonképpen megelőlegezve a döntés irányát.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.