
Orbán Viktor: Európa pont így szokott háborúra készülni, mint most
Orbán Viktor arról beszélt: egészen a legutóbbi időkig azt gondolta, hogy Magyarország egzisztenciális létezésének legnagyobb fenyegetése a migráció. Most emellé belépett a háború, tehát ma két, Magyarországot a létezésében fenyegető dolog történik Európában — közölte a Magyar Nemzet.

A háborúból ki kell maradni, a migrációval szemben pedig meg kell magunkat védeni. Abból nem lehet kimaradni, mert itt van a határon, tehát kerítést kell építeni, védekezni kell - szögezte le. Azt is mondta: magyarnak lenni fantasztikus dolog, ráadásul a magyar egy törzsi származású nép, amely folyamatként látja magát a világegyetemben, amelynek mi részesei vagyunk.
Látjuk a nagyapánkat és az unokáinkat.
Úgy fogalmazott: az én számomra minden, ami azzal fenyeget, hogy ezt elpusztítja, elrozsdásítja, fölszámolja, a magyar életminőségét mint magyar életminőséget megszünteti, az az ellenségem. És minden, ami ezt erősíti, az a barátunk. A migráció megváltoztat bennünket, nem leszünk többé magyarok, vagy akik mi leszünk, azt lehet, hogy így fogják hívni, de nem az lesz. Azt is mondta: nem lát Európában egyetlen országot sem, amely boldogabb lett volna attól, hogy beengedte a migránsokat.
A kormányfő azt mondta, az a média vagy az az újságíró, akit külföldről fizetnek, az nem szuverén egyén.
A miniszterelnök nemzeti szuverenitás szempontjából nem ismer tréfát. Szerinte jó, hogy ott van a külföldről fizetett baloldali sajtó, majd megírják, ami nem történt meg. Orbán Viktor úgy fogalmazott, vannak olyan baloldaliak, akikkel a béke kérdésében nincs vitájuk, és velük tartanának.
Úgy fogalmazott:
Európában háborús veszély van.
Azért állnak ki a béke mellett, mert Európa a háború küszöbén áll. Európa vezetői bele fognak kóvályogni, bele fognak tántorogni egy háborúba – vélekedett Orbán Viktor.
Tájékoztatott: vannak történelmi élményei Európának, hogy hogyan szokott háborúba kerülni. A mostani helyzet ezekhez hasonló. Arra a felvetésre, hogy kisajátítja-e a kormány a békét, a miniszterelnök azt mondta, ez a magyar társadalomfejlődés beteges alakulásának következménye. Amerikában az egyik pártot úgy hívják, hogy demokraták. A másik párt nem gondolja azt, hogy ki van rekesztve a demokráciából. Ez egy rossz társasjáték Orbán Viktor szerint.
A miniszterelnök az Ukrajnának nyújtott uniós támogatásokkal kapcsolatban kiemelte,
az az álláspont, amit a magyar kormány képvisel, a magyar emberek érdekein alapul, nem érdekli, hogy mi a többi ország álláspontja.
Korrupció Ukrajnában
Orbán az ukrajnai korrupciós botránnyal kapcsolatban kiemelte, ezek a kérdések fontosak, ugyanakkor részletkérdések, a legfontosabb az Oroszország és az Ukrajna közti háború, és annak hatása Magyarországra, illetve a választókra.
Magyarország hozzájárulhat a béketeremtéshez, de az, hogy mi békét tudunk teremteni, az nem lehetséges. Fontos kérdés, hogy amennyiben az európaiakat nem tudjuk meggyőzni, ki tudunk-e maradni a háborúból
– jelentette ki a miniszterelnök. A kormányfő elmondta, a kérdéshez hozzátartozik, hogy egy ilyen helyzetben milyen vezetők vannak Magyarország élén, és elég szuverének-e ahhoz, hogy kimaradjanak a háborúból.
A kormány 2010 óta hozott döntései azt a célt is szolgálták, hogy kimaradjunk a háborúból
– emelte ki Orbán Viktor. Mint mondta, nagy dolgokra vagyunk képesek, ha hiszünk benne. A mértéktartás és a méltányosság az a két erény, amire a magyar politikának épülnie kell.
Ha akarnák a háborúzó felek, béke lenne
A háborúzó felek nem akarnak ma békét. A kormányfő szerint, ha akarnának, béke lenne. Ő tavaly volt mindkét vezetőnél. Zelenszkijt két órán keresztül próbálta meggyőzni arról, hogy az idő ellenük dolgozik. Kérte, hogy használja őt arra, hogy próbáljon meg békét kötni. Ez az amerikai elnökválasztás előtt volt. Azt is mondta, hogy az amerikaiak kivonulnak majd mögülük, ha Trump győz.
Orbán Viktor úgy véli, az ukránokat könnyebb rávenni a békére, mert megszűnt szuverénnek lenni. A nyugatiak tartják el őket. Van eszköz a kezükben, hogy az ukránokat a béke felé motiválják. Két hónappal a háború kitörése után volt egy féltitkos tárgyalás az ukránok és az oroszok között a békéről. Az oroszok azt ajánlották, hogy két megyét magukhoz csatolnak, nem lesznek NATO-tagok, akkor béke lehet. A miniszterelnök látta az erről szóló dokumentumot. Angolszász nyomásra az ukránok ezt visszautasították. Hazamentek, és az oroszok kimondták, hogy négy megyét akarnak beilleszteni az orosz államba. Ez megtörtént, leszámítva egy megye 22 százalékát. Az oroszok ezt nem adják fel, az idő az ő oldalukon van.
A Vatikán is a béke mellett
A miniszterelnök ezt követően az orosz–ukrán háború brutális oldalát igyekezett bemutatni. Kiemelte,
ha jól csináljuk, akkor a mindennapi élet szenvedésétől megkímélhetjük a keleti fronton élő emberek százait.
Orbán Viktor elmondta, éppen ezért nem véletlen, hogy a Vatikán is teljes mellszélességgel támogatja a békével kapcsolatos törekvéseket.
Az európai vezetőkről tudnék mondani sokfélét, de azt, hogy velejéig romlottak, azt nem merem állítani. Éppen ezért, ha jól csináljuk, más nyugati vezetőket is meg tudunk szólítani
– jegyezte meg a miniszterelnök.
A háborúpárti erőkkel kapcsolatban a miniszterelnök elmondta, hamarosan Csehországban is egy háborúellenes vezető fog hatalomra kerülni.
Babis korábban pénzügyminiszter volt, így biztos vagyok benne, hogy nem fognak támogatni semmit, ami pénzbe kerül nekik
– jelentette ki Orbán Viktor. Elmondta, Andrej Babis személyében egy újabb harcossal gazdagodott a háborúellenesek csoportja.
Pénzügyi védőpajzsra van, volt és lesz szükség
A miniszterelnök azt mondta: Magyarországnak azért kell védőpajzsról gondolkodnia, mert Magyarország egy rossz történelmi pályára lépett, és elveszítette az első világháborút. Trianonban egy életképtelen Magyarországot hoztak létre.
Elvették az olajmezőket, bányáinkat, erdeinket. Magyarországnak meg kellett volna halnia
– fogalmazott a kormányfő. Hazánknak úgy kell fejlődnie, hogy az ehhez szükséges lehetőségek hiányoznak. Magyarországnak így folyamatosan pénzügyi védőpajzsra van, volt, és lesz szüksége.
Ez a magyar nemzet létezésének az adottsága – tette hozzá. A miniszterelnök tájékoztatott: a védőpajzs jelenleg nem kell, de majd kellhet. Magyarországnak épített ki védőpajzsot más irányban is, de az amerikai a legnagyobb.
Orbán Viktor elmondta, sokféle védőpajzs van, az amerikai pajzs nem fáj semmibe a magyar állampolgároknak. Az Egyesült Államokkal kötött energiaügyi megállapodással kapcsolatban a miniszterelnök kiemelte, a tárgyalások során sikerült meggyőznie arról Donald Trumpot, hogy az újabb szankciók hátrányosan érintené a magyarokat. Ennek a megegyezésnek az időtartamával kapcsolatban Orbán Viktor kiemelte,
ez az eredmény addig van így, amíg az elnök úgy akarja, tehát az ideje korlátlan.
A kormányfő azt mondta, a migrációból nem lehet kimaradni, ott védekezni kell.
Ebben a modern világban a kormányfő szerint annál nagyobb dolog nem történhet az emberrel, minthogy magyarnak születik. Aki nem beszélt magyarul, az nem tudja, miből marad ki. Ilyen fantasztikus nyelv nincs. Ebből megalkottak egy világirodalmat. Idegenekkel körülvéve, idegenként létezünk itt. Csak olyanok vesznek körül, akik nem a rokonaink. A magyar egy törzsi származású nép. Nem magunkat látjuk a világegyetemben, hanem egy folyamatot, aminek a részei vagyunk. Nem minden nemzet gondolkodik így. Amikor egy nyugati kimondja, hogy nemzet, az nem feltétlenül azt jelenti az ő nyelvében, mint a miénkben.
A háború megöl, a migráció megváltoztat, Orbán Viktor segít
A kormányfő szerint Magyarország egzisztenciális létezésének legnagyobb fenyegetése a háború és a migráció. A háborúból ki kell maradni, a migrációval szemben pedig meg kell magunkat védeni, mert a háború megöl, a migráció pedig megváltoztat bennünket. Nem leszünk többé magyarok. Vagy lehet így fogják hívni, de az már nem lesz az. Orbán Viktor nem lát Európában egyetlen olyan országot sem, amely beengedte a migránsokat és boldogabb tőle. Mint mondta, szerinte a homogenitás érték, és nem kell feladni. Brüsszel ezt hátránynak gondolja, ezért cseréli ki a lakosságot.
Orbán Viktor újságírói kérdésre azt mondta: a fiatalokkal beszélni kell, ők a mi gyerekeink. Azt a kérdést kell feltenni, hogy jó szülők voltunk-e. Le kell ülnünk, és beszélnünk kell velük. A többség ugyanis ugyanarra fog jutni, mint mi. Ha magyarok vagyunk, abból következik néhány törvény, ezeket be kell tartani.
Orbán Viktor szerint a holnapi labdarúgó válogatottmérkőzésen nem egyszerű mérkőzés lesz, hanem jellempróba.
A legjobb munka
A közönség kérdésére válaszolva Orbán Viktor elmondta, a politika az egyik legjobb munka, azért, mert az embernek eszközei vannak arra, hogy jót tegyen.
Magyarnak lenni a legjobb dolog a világon, gondolkodni pedig a második legjobb dolog, éppen ezért mindenkit arra bíztatok, hogy vállaljon közéleti szerepet
– jelentette ki a miniszterelnök. Elmondta, az átlagemberek úgy tehetnek a békéért, hogy magukban és a közvetlen környezetükben, Magyarországon békességet teremtenek.
Szintén egy kérdésre válaszolva a kormányfő kiemelte, nem a háborúhoz, hanem a békéhez kell erő. A miniszterelnök elmondta, a legnagyobb motivációja annak érdekében, hogy mind a migráció, mind pedig a háború tekintetében kitartson az álláspontja mellett, a családja és a hat unokája.
A Tisza Párt és Magyar Péter ma délután kezdődő győri balhéjával kapcsolatban kiemelte,
nem könnyű ma Magyarországon baloldalinak lenni.
Orbán Viktor elmondta, 2010 óta minden, korábban a baloldal által említett célkitűzést a jobboldal és a Fidesz–KDNP-kormányok valósítottak meg.
– A baloldal összes fontos értékét a jobboldal valósította meg. A mozgatóerő így a baloldalon kizárólag a hatalom – zárta a beszélgetést a miniszterelnök.
Szijjártó Péter: Négy éve háború
"Örökké hálás leszek Győrnek, a csapatnak, akikkel együtt kezdtük ezt a műfajt. Ez a csapat érte el a legnagyobb meglepetést a 2006-os parlamenti választáson" – kezdte felszólalását Szijjártó Péter. Magyarország külgazdasági és külügyminisztere azt mondta, örökké hálás lesz a bencéseknek is, ahol sikerült egy olyan erkölcsi normát elsajátítani, amely még ma is irányt mutat neki.


