BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Fico úgy megleckéztette az Ukrajnát támogató fekete pólós diákokat, hogy ezt örökre megemlegetik

A tüntetés a járdákra krétával írt kormánykritikus feliratokkal kezdődött, amelyek Robert Fico szlovák miniszterelnök szoros oroszországi kapcsolatait kifogásolták. A tiltakozás, amelyen egyre több középiskolai diák és egyetemi hallgató vesz részt, most a következő szakaszába ért. Robert Fico előadása alatt számos diák hirtelen kulcscsörgetve távozott a teremből – utalva az 1989-es kommunista rezsim elleni tüntetésekre.

Azelőtt, hogy Orbán Viktor kormányfő a győri első háborúellenes gyűlésen szólalt fel, szlovák kollégája sem tétlenkedett. Robert Fico a poprádi járási hivatalban tartott beszédet. Amikor kijelentette, hogy az Európai Unió 140 millió eurót biztosít az ukrajnai háború folytatására, emlékezetes dolog történt, amit valószínűleg sokáig fognak emlegetni – adta hírül az osztrák Kronen Zeitung.

Fico szlovák államadósság,
Robert Fico szavai elégedetlenséget váltottak ki a jelen lévő diákokból / Fotó: AFP

Robert Fico szavai nyugtalanították a közönséget

Az Ukrajnáról szóló szavak némi nyugtalanságot és morgolódást váltottak ki a teremben, mire a miniszterelnök így reagált: „Ha azt hiszitek, hogy ilyen hősök vagytok a fekete pólóitokban, és ennyire támogatjátok ezt a háborút, akkor menjetek, és harcoljatok ott!” Mintegy harminc diák felállt, és elhagyta a termet. Néhányan közülük az ukrán zászlót tartották a magasba. Az esetről videófelvétel is készült.

Arrogancia, hazaszeretet vagy valami más?

A Paraméter szerint az eseményen a miniszterelnök tanácsadója, Erik Kalinak, a kormányhivatal vezetője, Juraj Gedra és Richard Glück, a Smer képviselője is jelen volt. Elmondásuk szerint az előadás nem politikai jellegű volt, és a fiatalok kérdéseket tehettek fel a miniszterelnöknek. 

Egy diák panaszkodott, Fico viselkedésére. „Robert Fico agresszív és arrogáns volt velünk szemben” – mondta a 19 éves Sarah egy műsorszolgáltatónak. 

Fico úgy viselkedett, mint egy diktátor. A diákok megmutatták neki, hogy nem félnek tőle

– írta a legerősebb ellenzéki párt, a Progresszív Szlovákia egy közleményben.

A diákok Fico szavainak tartalmát nem vitatták. Nem is tehették, hiszen elhagyták a fórumot.

Fico maga osztotta meg az esetről készült videót az online médiában. A miniszterelnök nagybetűvel írta a Facebookon: „Amikor lehetőségük nyílt megvitatni, elmentek.” 

 

A 61 éves politikus hozzátette: 

De jöttek mások is, akik hajlandók voltak megvitatni és tiszteletben tartani más véleményeket, mert nélkülük nincs szabad vita, és szabad vita nélkül nincs demokrácia.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.