Cégvilág

Késésért nem jár kompenzáció

Több mint százezer munkába siető embert érint a Váci út Lehel tértől Újpestig húzódó szakaszán tegnap kezdődött metrófelújítás. Az ottani irodaházak bérlői egyelőre mégsem számíthatnak díjkedvezményekre.

A Váci úti irodafolyosón a kereslet erős, változatlanul nagy az érdeklődés a környékbeli irodaházak iránt – hangsúlyozta a Világgazdaság megkeresésére Tuza Rita, a JLL nemzetközi ingatlanpiaci tanácsadó cég kutatási vezetője. Rámutatott, hogy az építés alatt álló ingatlanok 36 százaléka ezen a részpiacon található, azokba további előbérleteket fognak aláírni a következő negyedévekben a bérlők, ráadásul az épületek 45 százaléka csak a 3-as metró felújítása után készül el. Elvileg csak 10-15 perccel hosszabb menetidőre kell számítaniuk a tömegközlekedéssel vagy autóval útnak indulóknak, ami még nem jelenti azt, hogy ellehetetlenül az irodaházak elérése. A bérbeadók egyelőre nem is élnek egyedi kedvezményekkel az esetleges kellemetlenségek kompenzálására, de Tuza Rita szerint ebben a helyzetben sokat tehet a munkáltató, például a rugalmas munkaidő bevezetésével.

Az utolsó, menetrend szerinti szerelvény indul Újpest-központ végállomásról Kõbánya-Kispest felé a 3-as metróvonal felújítása megkezdése elõtt 
Forrás: MTI Fotó: Máthé Zoltán

A felújítás előreláthatóan csupán egy évig tart a Váci úton, ami nem elégséges ahhoz, hogy a bérlők alkupozícióját erősítse. Számukra nem is a metrófelújítás, hanem a 2018 második fél évétől egymás után piacra lépő új irodaházak közötti árverseny hozhat érzékelhető változást a bérleti díjakban – jellemezte a helyzetet Borbély Gábor, a CBRE elemzési vezetője. Szerinte a metrófelújítással érintett irodaházakban működő cégek körében a következő pár hónapban derül ki, hogy komoly szempontként felmerülhet-e az, hogy a munkálatok a teljes nyomvonalon 2020-ig tartanak. Az irodapiacon a három-öt éves bérleti szerződések dominálnak.

Az irodában dolgozók kétharmadának, a 30 év alattiak 77 százalékának nagyon fontos munkahelyük jó megközelíthetősége és a tömegközlekedés. Ha a metrófelújítás a munkába járást megnehezíti, akkor az hatással lehet a munkatársak hangulatára és teljesítményére is – hívta fel a figyelmet Kalmár Zoltán, az Iroda.hu irodakereső portál vezetője.

https://www.vg.hu/vallalatok/eddig-negymilliardot-vitt-el-metro-2-669239/

Metro irodabérlés metrófelújítás iroda
Kapcsolódó cikkek