BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újra járhat a 3-as metró adventkor

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vizsgálja a metrópótlás megváltoztatásának lehetőségét az adventi időszakra – közölte a vállalat pénteken.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV is vizsgálja annak lehetőségét, hogy megváltoztassa az adventi időszakban a 3-as metró pótlásának rendjét – közölte a BKK pénteken.

A felújításról készült szórólap az Újpest-Városkapu állomáson a 3-as metró felújítása előtti utolsó napon, 2017. november 3-án. Az Újpest-központ és a Lehel tér közötti szakasz felújítása várhatóan egy évig tart.
Forrás: MTI Fotó: Máthé Zoltán

A 3-as metró felújítása november 4-én kezdődött el, a szerelvények helyett a Lehel tér és Újpest-központ között egész nap pótlóbuszok közlekednek, este fél 9 után és hétvégén viszont a teljes vonalon buszok viszik az utasokat. Az első napok tapasztalatai szerint hét közben a pótlás nagyobb fennakadás nélkül, rendben zajlott – írták.

Bolla Tibor, a BKV elnök-vezérigazgatója az Inforádiónak azt mondta, már tárgyalnak a metróvonal felújítását végző vállalkozóval arról, hogy az adventi hétvégéken visszaállítsák a metróforgalmat.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.