BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jelentősen visszaesett a vágott dohány forgalma

A friss kereskedelmi adatok szerint átalakulóban van a hazai dohánypiac, idén érezhetően kevesebb vágott dohány fogyott Magyarországon, mint tavaly, cigarettából eközben a korábbinál valamivel több kelt el – ismerteti a szombati Magyar Idők.

A vágott dohány forgalmának csökkenését az okozhatta, hogy a gyártók az utóbbi időben 6-8 alkalommal is emelték a papírba sodorható füstölnivaló árát, miközben az adó is nőtt.

Idén tizenegy hónap alatt 6,9 milliárd szál cigarettát értékesítettek a trafikokban, miközben 4900 tonna vágott dohányt vásároltak a fogyasztók.

A változás a tavalyi azonos időszak adataihoz képest látványos. A vágott dohányból 5500 tonna fogyott tavaly tizenegy hónap alatt, vagyis ennél a terméknél idén komolynak nevezhető, 600 tonnás, több mint tízszázalékos visszaesés mutatkozik.

Cigarettából több fogyott

2016 januárja és novembere között 6,7 milliárd szál cigarettát vásároltak a dohányosok: itt nem annyira szembetűnő a különbség, a kétszázmillió szálas emelkedés nem mondható igazán nagy elmozdulásnak.

Cigarettából valamivel több fogyott az idén
Forrás: AFP

A kormány az utóbbi években több intézkedést is hozott a dohányzás visszaszorításáért, az adóhatóság pedig nagy erőket mozgósít a feketézés letörésére. A legális kereskedelem adatai azt mutatják, hogy az elfogyasztott dohánytermékek mennyisége – az egyes típusok között tapasztalható átrendeződések mellett is – leginkább stagnál – olvasható a Magyar Időkben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.