Magyarországon évente húszezer ember vesz részt klinikai gyógyszervizsgálatban, ezzel hazánk az egy főre vetített vizsgálatokat tekintve Európa élvonalához tartozik – mondta a klinikai kutatásokra szakosodott Synexus Magyarország Kft. pácienskapcsolati menedzsere csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Gerhardt Fanni közölte, hogy a klinikai vizsgálat során a fejlesztési stádiumban levő gyógyszereket a sikeres laboratóriumi kísérletek után embereken tesztelik. Ha a teszt sikeres, akkor forgalomba kerülhetnek a gyógyszerek.
A folyamat szigorúan szabályozott protokoll szerint történik, alapos kivizsgálás után, csak a meghatározott kritériumoknak megfelelő betegek kerülhetnek be a tesztelésbe, amelynek során végig szoros kapcsolatban vannak az orvossal – ismertette a menedzser.
Véleménye szerint a gyógyszervizsgálatban való részvételnek több előnye van, mint veszélye. Egy új, modern terápiás módszerként szolgálhat és akár életmentő esélyt is adhat azoknak, akiknek nem segített az addigi kezelés – emelte ki.
Hozzátette, hogy friss felmérésük szerint a résztvevők nagyon pozitív tapasztalatokat szereznek a teszt során, legtöbbjük később is szívesen venne részt gyógyszervizsgálatokban.