Cégvilág

Még akadozik az áramellátás Hajdú-Biharban

Folyamatosan állítják helyre az áramszolgáltatást Hajdú-Biharban. Ahol még nincs áram, ott továbbra is folyamatos a rendőri jelenlét – közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.

Még húsz településen – Bakonszeg, Balmazújváros, Berettyóújfalu, Bihardancsháza, Biharnagybajom, Bihartorda, Földes, Hajdúszoboszló, Kaba, Kismacs, Nádudvar, Nagyhát, Nagyhegyes, Nagymacs, Nagyrábé, Püspökladány, Sárrétudvari, Szerep, Telekföld, Tetétlen – akadozik az áramellátás.

Debrecenben időközben teljesen helyreállt a villamosközlekedés – jelezte a DKV közlekedési társaság sajtóügyeletese.

A hóviharral járó erős szél miatt kettétört villanypóznák a 33-as főút mellett Debrecen határában 2018. március 18-án
Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt

Csohány Andrea emlékezetett arra, hogy az 1-es és 2-es villamosokat a rendkívüli időjárás miatt szombat este hétkor kényszerült leállítani a DKV. Az ónos eső miatt a felsővezetékeken 3-4 milliméter jég keletkezett.

Az 1-es vonalon vasárnap délutánra sikerült helyreállítani a menetrend szerinti közlekedést, ott vasárnap éjszaka is közlekedtek a járművek, ezzel igyekeztek megakadályozni a vezetékek újbóli jegesedését. Hétfő reggelre a 2-es villamos felsővezetékeit is jégtelenítették, így hétfő délelőttre teljesen helyreállt a menetrendszerű villamosközlekedés Debrecenben.

Hajdú-Bihar megye helyreállítás Debrecen 1-es villamos 2-es villamos áramszolgáltatás
Kapcsolódó cikkek