BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Jaguar kimutatta a foga fehérjét Nagy-Britanniában

Az indiai székhelyű Tata Motors vállalatcsoport tulajdonában lévő Jaguar Land Rover megválik közel ezer dolgozójától és csökkenti termelését két brit gyárában a Brexit miatti bizonytalanság, valamint a dízelüzemű autók iránti jelentős keresletcsökkenés miatt.

A Jaguar Land Rover (JLR) a létszámleépítést, valamint a Solihullban és Castle Bromwichben található két gyár termelésének a visszafogását hivatalosan hétfőn jelentik be a Reuters értesülése szerint. A hírügynökség emlékeztetett: a JLR még januárban jelezte, hogy egy másik brit gyárában, Halewoodban is fokozatosan csökkentik a termelést.

Az idén eddig Nagy-Britanniában 26 százalékkal csökkent a Jaguár és 20 százalékkal a Land Rover autók értékesítése.

A Jaguar F-Type
Forrás: Omar Marques/Anadolu Agency/AFP

Brit adatok szerint márciusban a gépkocsieladások 15,7 százalékkal, 474 ezerre estek vissza márciusban. Ezen belül a dízelüzemű járművek értékesítése 37,2 százalékkal csökkent tavaly márciushoz képest, arányuk az összes eladott autóhoz viszonyítva 32,4 százalékra zsugorodott az egy évvel korábbi 43,5 százalékról.

A benzinüzemű autók értékesítése 0,5 százalékkal nőtt márciusban.

A brit kormány áprilistól különadót vetett ki a dízelüzemű gépkocsikra, környezetvédelmi okokból.

A Jaguar Land Rover 2008-ban került indiai kézbe, azóta a Tata jelentős beruházásokat hajtott végre a társaságnál. Brazil és kínai gyárak alapítása után várhatóan az idei év második felében kezdődik legújabb, szlovákiai gyárában a termelés.

A tavalyi utolsó negyedévben 0,4 százalékkal bővült a brit GDP, a 2017-ben mért egész éves növekedés 2012 óta a leglassabb.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.