Cégvilág

Gyengébb iPhone-keresletre készül az Apple

Jóval kevesebb fogyhat az ősszel debütáló három új iPhone-ból, legalábbis ez következik a Nikkei japán gazdasági napilap távol-keleti beszállítóktól származó értesüléseiből.

Amíg a tavaly szeptemberben bemutatott iPhone 8 és 8 Plus modellhez, valamint a novemberben megjelent jubileumi, ezerdolláros X csúcsmodellhez összesen százmillió darabra elegendő alkatrészt rendelt az Apple, most 20 százalékkal kevesebb, 80 milliós tétel legyártásához kérték partnereik segítségét. A hírre 2 százalékot gyengült az árfolyam.

Az Apple konzervatív rendeléspolitikájáról híres, a cég ezúttal szeretné elkerülni a tavaly őszi kínos helyzetet. Akkor többször is beszállítói csúszások hátráltatták a gyártást, az X modell eleve több mint egy hónapos csúszással startolt. Az idén is három új modell jön ki, kettő belőlük a csúcskategóriás, az X-nél használt OLED képernyővel, egy pedig a megszokott LCD-kijelzővel.

Az X csúcsmodellhez összesen százmillió darabra elegendő alkatrészt rendeltek
Fotó: AFP

Az Apple várakozásai szerint a legtöbb okostelefont az olcsóbb változatból fogják majd eladni.

Az arcfelismerést segítő 3D-s kamerarendszer mindháromnál alapfelszereltség lesz. Tavaly a karácsonyi főszezont magába foglaló negyedik negyedévben az összes iPhone modellből egy százalékkal kevesebb, 77,31 millió darab fogyott, miközben az IDC 0,3 százalékos visszaesést mért az 1,46 milliárd darabos globális okostelefon-piacon. Szállítási nehézségek ezúttal nem lehetnek, a bérgyártókhoz a megrendelt OLED képernyőknek júliusban, az LCD-knek augusztusban be kell érkezniük – írja a Nikkei.

A menetrend szerint az Apple szeptemberi termékbemutatóján már mindhárom modellnek készen kell állnia. A lap szerint azonban elképzelhető, hogy az LCD-s, olcsóbb modellt egy hónappal „megcsúsztatják”. Az OLED kijelzőket a Samsungtól, az LCD-t a Japan Displaytől és az LG Displaytől kapják. Az Apple szakemberei most véglegesítik a menetrendet fő bérgyártóikkal, a Foxconn-nal, a Pegatronnal és a Wistronnal.

A legnagyobb, több mint egymillió munkást foglalkoztató Foxconn-nál a gyártás körülményeivel ismét problémák akadtak. Egy amerikai munkavédelmi csoport, a CLW azt állítja, hogy a kínai Hengjangban lévő óriásgyárukban kizsákmányolják a dolgozókat. Megszokott az illegális foglalkoztatás, a túlóráztatás, mindez 2,26 dolláros, 271 forintos órabérért.

A teljes cikk a Világgazdaság keddi számában olvasható

foxconn Apple iPhone Amazon
Kapcsolódó cikkek