Továbbra is egyre több építőipari vállalkozás alakul
Bár az idei második negyedévben 6 százalékkal elmaradt az építőipari cégalapítások száma az első negyedévhez képest, még így is 12 százalékkal több új vállalkozás lépett a piacra, mint egy évvel korábban. A magas alapításszám annak fényében kiemelkedő, hogy 2012–2016 között csak 6-700 új építőipari cég jött létre negyedévenként.
Az építőiparban 2018 második negyedévében a 1187 alapított cég mellett csupán 998 törlés történt, így a vállalkozások száma dinamikusan növekszik, ezzel a szektor kimagaslik a többi ágazat közül – mondta Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója.
Ez még nem jelenti, hogy teljesen egészséges az ágazat, mivel a vállalkozások számához viszonyítva magas a törlési arány és a cégfluktuáció is. Az Opten cégfluktuációs index (CFI) második negyedévre vonatkozó értéke az építőiparban átlagosan 17-18 százalék körül mozgott. A vizsgált időszakban a CFI Békés, Veszprém és Baranya megyében érte el a legalacsonyabb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mérték. 2018 második negyedévében az építőipari cégek 5 százaléka ellen indult végrehajtás, 192 esetben kezdődött felszámolás, a kifizetetlen számlák aránya továbbra is magas.
Termelékenység szempontjából viszont szép számokat produkál az ágazat: áprilisban és májusban 14-15 százalékos volt a növekedés az előző év azonos időszakához képest. De még így is van hova fejlődnie a szektornak, mert a szóban forgó termelési szinttel Magyarország az uniós lista vége felé található. Továbbá az is nagy kérdés, hogy mi történik majd 2020 után, amikor az EU-s pénzek számottevő csökkenésére van kilátás, s az állami szerepvállalásban is átalakulás várható. „Bármennyire túlfűtöttnek is tűnik most az építőipar, ez jelentős részben mesterséges hatások eredménye, és csak kisebb részben a versenyszféra önálló teljesítménye” – mondta az Opten szakértője.


