Cégvilág

Pozíciója erősödését várja az agilis módszertől az OTP Bank

Agilis működésre állt át januártól az OTP Bank két területe a lakossági termékekkel és az ehhez kapcsolódó IT fejlesztési részlege, amitől az innováció felgyorsulását, és digitális piaci pozíciójának erősödését várja – mondta a változásokról Kisfalvi Bence, az OTP Bank Agilis Módszertani igazgatója a Világgazdaságnak.

Miben különbözik az eddigi munkavégzéstől az agilis működés?

Korábban hagyományos módon folyt a munkavégzés, önálló munkával, sok e-mailezéssel, értekezletekkel. Januártól ez úgy változott, hogy a lakossági termékekkel foglalkozó termékfejlesztő kollégák és az ehhez szükséges IT támogatók, programozók egy légtérben ülnek. Ugyanúgy a stratégia egyes elemeit hajtják végre, csak már egymással szoros együttműködésben. Az összetartozó részterületek tribe-okba tömörülnek, ezek pedig squadokat alkotnak. Az agilis módszer negyedéves időszakokban gondolkozik, amelyben minden egyes csapat munkáját megtervezik, és kéthetente tűznek ki, majd valósítanak meg újabb célokat. Ez rendkívül komoly munkaszervezési feladat, hiszen több mint 600 kollégát érint. Ilyen mértékű agilis átalakulás a hitelintézeti szférában még nem nagyon történt a régiónkban, azonban csak így őrizhetjük meg a digitális piacon szerzett elsőségünket.

A visszajelzések alapján mennyire nehéz a munkavállalóknak átállniuk a napi beidegződésekről az új rendszerre?

Az agilis szervezetben sutba kell dobni a régi és bevált módszereket, hiszen sokkal nagyobb jelentősége van a decentralizációnak – így az egyes fejlesztő csoportok nagyobb autonómiával működnek –, illetve a csapatmunkának. Kulcseleme a változásnak, hogy mennyire sikerül az új gondolkodásmódot elfogadtatni és elterjeszteni a banki működésben. A vezetői szerepek is átalakulnak, ugyanis az agilis működési modellben a vezetőknek inkább támogató funkciót kell betölteniük, segíteniük kell a munkatársakat a célok megvalósításában, így a korábbi e-mailes kommunikáció helyett sokkal több személyes kontaktusra van szükség. A kisebb csapatok együtt, egy térben dolgozhatnak, számos kérdésben önállóan dönthetnek, nem kell mindig, minden lépéshez vezetői jóváhagyást kérniük, ami sokak számára kifejezetten vonzó lehet. Az innovációk gyorsabb piacra vitelével több kockázatot is vállalnak.

Kisfalvi Bence, az OTP Bank Retail Díviziójának igazgatója
Fotó: OTP Bank

Ha a vezetők inkább támogatói funkciókat látnak el, nem félnek attól, hogy az ő személyes fejlődésük megfeneklik?

A jó vezetőkre ugyanúgy szükség van, mindenképp számítunk is rájuk, hiszen óriási tudással és tapasztalattal rendelkeznek. A felelősségük valóban megoszlik az új munkamódszernek köszönhetően. A fő fókusz a munkatársak fejlesztésén van, továbbra is az ő kezükben lesz a kollégák szakmai munkájának minőségbiztosítása.

 

A nagy térben való közös munka nem nehezíti a dolgozókat a koncentrálásban?

Általános gyakorlat, hogy a munkatársak open air officeban dolgoznak. Ha valaki eddig nem így dolgozott, valóban végig kell mennie egy hozzászokási folyamaton. Ha éppen olyan munkafolyamatot kell elvégeznie, amely nyugodt környezetet igényel, akkor pedig marad a laptop nyújtotta szabadság, illetve a fejhallgató használata. Az open office kapcsán 30 fős területeket kell elképzelni, melyeket tovább tagolunk, így végül nagyjából 10 fős területek maradnak.

Számoltak azzal a vezetőségben, hogy az agilis működésre való átállás és betanulás esetleg megakasztja a napi munkafolyamatokat?

Jól megtervezett folyamatról beszélünk, már hónapokkal az indulás előtt képzéseken vettek részt a kollégák. Az OTP Bank helyzeti előnye, hogy a döntéseket itt helyben hozzák, a stratégiákat is itt hagyják jóvá. Akiben van megfelelő nyitottság a tanulásra és az új befogadására, az mindenképp megtalálja a számítását az új szervezeti működésben is.

Mit kaphat az OTP Bank az új módszer által?

Piaci helyzetünk erős, de felismertük, hogy az innováció felgyorsításához új típusú munkaszervezésre van szükség. Az ügyfelek is egyre gyorsabb és egyedibb kiszolgálást igényelnek, így, ha lépést akarunk ezzel tartani, hatékonyabb működés kell.

https://www.youtube.com/watch?v=HlvTSuP4Oik&feature=youtu.be

Az agilis coach-ok milyen szerepet töltenek be a csapatok életében?

A feladatuk komplex. Egyfajta támogató funkcióval rendelkeznek, abban segítenek, hogy valóban csapatként működjenek az egyes squadok, ráadásul képesnek kell lenniük kezelni a működésbeli és a személyes problémákat is.

Milyen átalakításokat igényelt az új módszer?

Több száz ember ellátásáról kellett gondoskodni, ez egyben komoly logisztikai kihívást is jelentett. Amit fontosnak tartunk, hogy a squadok számára megfelelő közös munkaterületet biztosítsunk, ahol a közös alkotásnak lehetőséget adunk. Emellett olyan kollaborációs tereket hozunk létre minden szinten, ami alkalmas szűk körű beszélgetésekhez, vagy az önálló elmélyülő munkához, valamint a lazításra, rövid kikapcsolódásra alkalmas irodarészeket is kialakítunk.

Kisfalvi Bence agilis működés OTP Bank lakkossági és hitelezési divízió
Kapcsolódó cikkek