Zamárdiban dübörögnek a nyáron az Air Race gépei
Zamárdiban rendezik meg a Red Bull Air Race magyar futamát július 12–14. között – jelentette be Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere. Az elmúlt hetekben az esemény szervezői több vidéki helyszínt is megvizsgáltak, miután Budapest Főpolgármesteri Hivatala február elején bejelentette, hogy nem ad engedélyt a műrepülőverseny megtartására. Csákovics Gyula szerint a rendezvény várhatóan a Balaton Soundhoz hasonló megterhelést jelent a településnek, ugyanakkor óriási, strandolás közben is élvezhető élményt nyújt majd, és nagy a reklámértéke az egész üdülőrégió számára. A polgármester közölte azt is, hogy az idei verseny tapasztalatainak értékelése után döntenek a folytatásról – ha marad a verseny, akkor szeretnék, ha az az elő- vagy az utószezonra esne. | VG


