Cégvilág

Hivatalos: elhalasztották a bővítést

A szóban forgó beruházást még tavaly tavasszal jelentették be, akkor a felek azt közölték, hogy a mintegy 89 milliárd forintba kerülő bővítés 2018-ban elstartol.

A Hankook magyarországi gyárának fejlesztési ütemét a társaság elhalasztotta – erősítette meg a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) a Világgazdaság erre vonatkozó értesülését, amelyről lapunk még a múlt héten számolt be. A magyar állam a rácalmási abroncsgyár negyedik körös bővítését kiemelten kezelte, a kormány mintegy hárommilliárd forintos támogatást nyújtott volna hozzá. A HIPA most jelezte, hogy mivel a fejlesztés megvalósítása egyelőre áll, sem a beruházáshoz kapcsolódó támogatási szerződés megkötésére, sem pedig a beígért állami támogatás kifizetésére nem került sor.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A szóban forgó beruházást még tavaly tavasszal jelentették be, akkor a felek azt közölték, hogy a mintegy 89 milliárd forintba kerülő bővítés 2018-ban elstartol, a kivitelezés pedig 2020 nyarán fejeződhet be.

Időközben azonban fordulat állt be a projektben: a tervezés díjait még kifizette a Hankook, a munkálatok előkészületei viszont már nem történtek meg. Ennek okai sokrétűek lehetnek, forrásaink szerint az egyik legfontosabb tényező a hazai helyzete. Bár a körülbelül 3200 dolgozót foglalkoztató dél-koreai hátterű vállalat nem küzd humánerőforrás-gondokkal, az új egység működése kapcsán a tulajdonosok nem látják biztosítottnak a szükséges munkaerőt. Az új üzemben legalább 150-en dolgoznának olyan munkakörökben, amelyek magas hozzáadott értéket állítanak elő.

Az építkezés tehát sárga lámpát kapott, bár ez korántsem jelenti azt, hogy lekerült volna a napirendről.

Annak viszont, hogy mikor kezdődhet el a megvalósítás, nincs konkrét dátuma.

A teljes cikk a Világgazdaság csütörtöki számában olvasható

hipa beruházás Rácalmás Hankook
Kapcsolódó cikkek