Cégvilág

Koncesszió jöhet a mobilfizetésben

Egy uniós ítélet miatt újra kell szabályozni a nemzeti mobilfizetési rendszert.

A kormány kész arra, hogy módosítsa a nemzeti mobilfizetési rendszer jogszabályi környezetét, és új szabályozást hozzon létre – olvasható a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. (NM) előző évről szóló gazdasági jelentésében. Az erről szóló bekezdésben az szerepel, hogy az újonnan kialakított struktúrában az egységes szolgáltatást már egy koncessziós modellben biztosítanák, felváltva a mostani monopolhelyzetet a piacon. A kilátásba helyezett változások határideje egyelőre kérdéses, de a folyamat még biztosan évekig eltart, a vonatkozó közszolgáltatási szerződést 2018. december 20-án meghosszabbították az NM-mel 2022 végéig. A társaság menedzsmentje a nyilvánosan elérhető beszámolóban éppen ezért úgy értékelte a mostani helyzetet, hogy az a vállalkozás folytatásának elvét rövid távon várhatóan nem sérti.

Az ügy háttere 2016 novemberére nyúlik vissza, amikor az Európai Bizottság (EB) kötelezettségszegési eljárást indított a nemzeti mobilfizetési rendszer miatt. A kereset kapcsán az Bírósága tavaly november 7-én hozott ítéletet. A testület kimondta, hogy Magyarországon egy átjárható és transzparens szolgáltatás jött létre, és elutasította a bizottságnak a rendszer felszámolását célzó indítványát, ám a mobilfizetés megalkotása érdekében tett jogszabályi beavatkozás mértékét túlzónak találta. A bíróság ezért ajánlásokat fogalmazott meg arra, hogy milyen lépéseket vár a magyar féltől. Ezekről a bizottság főigazgatója 2018. december közepén levélben kért tájékoztatást, amelyre reagálva a magyar kormány rögzítette, hogy új szabályozási kereten dolgozik, összhangban az uniós bírósági javaslatokkal.

A hazai mobilfizetési rendszer alapja egy 2011-es törvény, amely megalkotta a központosított mobilszolgáltatások fogalmát, valamint előírta, hogy ezek értékesítése a kormány által kijelölt szervezeten keresztül történhet. A mandátumot az NM kapta meg, amely száz százalékban állami tulajdonú, és 2014 nyarától a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. leányvállalataként működik. A társaság profiljába a mobilvásárlás mellett a jövőben bevezetendő elektronikus közlekedési menetjegykártya rendszerével összefüggő szolgáltatások is beletartoznak. Az NM 2014 júliusában kezdte meg a tevékenységét, tavaly már 22,3 milliárd forintos nettó árbevételt és 625 millió forintos adózott eredményt ért el. A múlt évi forgalmat leginkább a mobilparkolás húzta: ezen a soron több mint 13,5 milliárd forint keletkezett, ez 24,5 százalékos növekedés éves alapon. A rendszerben tavaly több mint 33,3 millió mobilfizetési tranzakció történt, az idei első fél évben pedig 19 millió.

Nemzeti Mobilfizetési Zrt parkolás koncesszió
Ezek is érdekelhetik