Cégvilág

Sárga lámpát kapott a Hankook bővítése

A rácalmási üzem legújabb bővítésének tavaly kellett volna megkezdődnie, a projekt állítólag a munkaerőhiány miatt áll.

A korábbi tervekkel ellentétben a Világgazdaság információi szerint nem kezdődött meg a Hankook rácalmási gyárának negyedik ütemű fejlesztése. A szóban forgó beruházást még tavaly tavasszal jelentették be, akkor azt közölték, hogy a mintegy 89 milliárd forintba kerülő bővítés már 2018-ban elstartol, a kivitelezés pedig 2020 nyár közepén fejeződhet be. Időközben azonban fordulat állt be a projektben: a tervezés díjait még kifizették, a munkálatok előkészületei viszont már nem történtek meg. Ennek okai sokrétűek lehetnek, forrásaink szerint az egyik legfontosabb tényező a hazai helyzete. Bár a körülbelül 3200 főt foglalkoztató Hankook nem küzd humánerőforrás-gondokkal, az új egység működése kapcsán a dél-koreai tulajdonosok nem látják biztosítottnak a szükséges munkaerőt. Az új üzemben legalább 150-en dolgoznának olyan munkakörökben, amelyek magas hozzáadott értéket állítanak elő. Az építkezés tehát sárga lámpát kapott, bár ez korántsem jelenti azt, hogy lekerült volna a napirendről. Annak viszont, hogy mikor indulhat el a megvalósítás, nincs konkrét dátuma.

A Hankook most parkolópályára került beruházása eredetileg azt célozta, hogy a következő évtől a teherautó- és buszabroncsokat ne a Távol-Keletről kelljen Európába szállítania, hanem ennek a kategóriának a terítését is a megemelt kapacitású magyarországi üzemből folytathassa. Ezt szolgálná egy évi 550 ezer darabos kapacitású üzem kialakítása. A fejlesztést a magyar állam is kiemelten kezelte, a kormány mintegy hárommilliárd forintos támogatást nyújtott volna hozzá. Mivel azonban a bővítés egyelőre csak papíron létezik, az erről szóló szerződés sem született meg. Ennek kapcsán kerestük az ügyben illetékes Nemzeti Befektetési Ügynökséget (HIPA), amely későbbre ígért választ.

Az ázsiai óriásvállalat magyar leánya, a Hankook Tire Magyarország Kft. 2007 júniusában kezdte meg tevékenységét, amelyet azóta három körben – az utolsó 2015 tavaszán ért a végére – összesen több mint 880 millió eurós befektetéssel növelt. Rácalmáson most csaknem 900 méret- és modellváltozatot gyártanak gumiabroncsokból a személygépkocsik, SUV-ok és könnyű tehergépkocsik szegmensét egyaránt lefedve. A kezdeti időszak óta a kapacitás három és félszeresére nőtt, ez aktuálisan körülbelül 19 milliós darabszám évente. A cég fennállása óta a múlt évig 120 millió gumikereket állított elő a legjelentősebb autóipari márkák (Audi, Opel, BMW, Fiat, Ford, Seat, Skoda, Porsche, Volkswagen) számára. A Magyarországon gyártott termékek 98 százalékát külföldön adják el. A Hankook a hetedik legnagyobb abroncsgyártó a világon, száznyolcvan országban értékesít, és 22 ezer embernek ad munkát.

Fékezi az ágazatot a munkaerőhiány

A PwC Magyarország 2018-as autóipari beszállítói felmérése szerint a növekedési kilátások kockázatai között első helyen szerepelt a képzett munkaerő hiánya. A kutatásban részt vevő magyarországi ágazati szereplők harmadánál fordult elő, hogy munkaerőhiány miatt nem tudtak elvállalni egy megrendelést. A válaszadók harmadának már le is kellett mondania munkát emiatt. | VG

 

csűszás Rácalmás bővítés negyedik ütem abroncs Hankook
Ezek is érdekelhetik