Lengyelországi lakásépítőt vett a Cordia
Újabb külföldi piacvezető ingatlanfejlesztő cég lett magyar érdekeltség, miután a Cordia International Zrt. 31,7 millió eurós tőkeemelés révén a Polnord többségi tulajdonosává vált. Az ügyletet január végén már engedélyezte a lengyel versenyfelügyeleti és fogyasztóvédelmi hivatal, így a Cordia International Zrt. a lengyel Polnord társaság 63,7 millió darab részvényének megvásárlásával a szavazati jogok több mint 65 százalékához jutott. A Cordia közlése szerint a varsói tőzsdén 1991 óta jegyzett Polnord az egyik legismertebb lengyelországi lakóingatlan-fejlesztő vállalat, a helyi cégek közül az egyik legnagyobb telekvagyonnal rendelkezik, ahol egymillió négyzetméter hasznos alapterületű ingatlan felépítésére van lehetőség.
Az ügylet volumenét jól érzékelteti, hogy a Cordia és anyacége, a Futureal már több mint száz ingatlanfejlesztési projektet valósított meg összesen több mint bruttó
2 millió négyzetméter alapterülettel 3 milliárd euró értékben. A Cordia – mint arról nemrég beszámoltunk – Lengyelországban több mint ezer lakást épített, és további 1400-at tervez, nem titkolt célja, hogy a tíz legnagyobb lengyel piaci szereplő között legyen, évente 1,5–2 ezer lakás átadásával. Ennek a korábban megfogalmazott növekedési célnak a megvalósítását szolgálja a Polnord megvásárlása is. A Cordia International a közelmúltban névértéken 44 milliárd forint értékű kötvényt bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank növekedési kötvényprogramjának keretében, amit zömmel a lengyelországi terjeszkedésre fordítanak – emlékeztetett a vállalat.
A lengyelországi cégvásárlással kapcsolatos egyeztetések tavaly decemberben kezdődtek, majd a Polnord 64,9 millió darab új, T sorozatú részvényt bocsátott ki, ebből vásárolt meg a magyar tár saság 63,7 milliót. A Polnord jelentős telekvagyona miatt értékes a Cordia számára, ami – Tomasz Lapinski, a Cordia igazgatóságának tagja szerint – létfontosságú előny, mivel hiány tapasztalható a jó helyen található építési telkekből. Futó Gábor, a Cordia alapítója és többségi részvényese kiemelte: egy nehéz pénzügyi helyzetben lévő vállalatot vásároltak meg, amelynek a projektjeit és a pénzügyi adatait mélyebben most fogják tudni megvizsgálni, és az elemzések eredményének ismeretében döntenek majd a továbbiakról.
A lengyel piac a Futureal csoport mellett a legnagyobb magyar ingatlanfejlesztő, a Wing Zrt. számára is kulcsfontosságú terület. A Wing ugyancsak nemrég jelentette be, hogy birtokába került a Varsói Értékpapírtőzsdén (GPW) jegyzett Echo Investment 56 százalékos tulajdonrésze, amelyhez a vállalat egyik anyacége, a Lisala százszázalékos tulajdonrészének megvásárlása révén jutott hozzá. A legnagyobb ingatlanfejlesztő vállalat, az Echo Investment a lakó-, a kiskereskedelmi, illetve az irodapiacon is aktív, és további növekedési tervei vannak, a tulajdonszerzés révén a magyar cég meghatározó szereplővé vált a régióban is. A december közepén nyilvánosságra hozott akvizíció pénzügyi vonzatáról, a vételárról azonban a Wing nem közölt adatokat.


