BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Adóügyekben nem nyúlnak a határidők

B. M. T. | Adóügyekben nem hosszabbítja meg a határidőket a kormány által elrendelt, március 15-től élő rendkívüli ítélkezési szünet – hívta fel a figyelmet közleményében a Deloitte. Ítélkezési szünetnél a bírósági eljárásra vonatkozó határidők főszabályként nem kezdődnek meg, és a már megkezdett határidőkbe a rendkívüli ítélkezési szünet időtartama nem számít bele. A rendkívüli ítélkezési szünet alatt tárgyalást kitűzni nem lehet, a már kitűzött tárgyalásokat elhalasztják.

„A rendkívüli ítélkezési szünet az adóhatósággal szembeni perindítási határidőt sem hosszabbítja meg. Vagyis ha az adóhatósági határozattal szemben bírósági felülvizsgálatot akarunk, akkor a keresetlevelet a veszélyhelyzet ellenére is a törvényben előírt harmincnapos határidőn belül kell benyújtani” – hangsúlyozta Harcos Mihály, a Deloitte Legal adóperes csoportjának vezetője. A legtöbb vállalkozásnak – tette hozzá – a szokásosnál lényegesen nehezebb lehet a határidők megtartása a veszélyhelyzet miatt. Erre az esetre nyújthat megoldást az igazolás jogintézménye, amelynek útján a vállalkozások az akadályoztatás pontos megjelölésével a legtöbb esetben kimenthetik magukat a határidő elmulasztásának jogkövetkezményei alól.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.