Parfümgyártó berendezéseit használva kézfertőtlenítőt gyárt és ingyenesen adja a helyi
kórházaknak és a hatóságoknak Franciaországban a Louis Vuitton és a Fendi márkát is birtokló LVMH csoport. Nem ez az első alkalom, hogy a társaság segítséget nyújt a koronavírus elterjedése elleni harcban. Múlt hónapban 2,2 millió dollárt (714 millió forint) adományozott a Vöröskereszt kínai egységének. Mint a világ többi részén, Franciaországban is hiány van a vírus elleni védekezéshez szükséges felszerelésekből, így igencsak időszerű a luxuscég hét elején bejelentett lépése.
Az LVMH nem az egyetlen luxuscég, amely kiveszi a részét a járvány megállítására tett erőfeszítésekből. A Vogue magazin utánajárt, ki milyen módját választotta a segítségnyújtásnak. Múlt héten például az olasz divatipar egyik kiemelkedő figurája, Chiara Ferragni indította el saját pénzgyűjtő kampányát, és eddig több mint négymillió dollárt (1,3 milliárd forint) gyűjtött össze olasz kórházak számára. A Prada szintén a napokban jelentette be, hogy új intenzív osztályok létrehozását támogatja három milánói kórházban – Milánó az egyik legnagyobb mértékben érintett város.
Donatella Versace és lánya, Allegra Versace Beck több mint 200 ezer dollárt adományozott a szintén milánói San Raffaele-kórház intenzív osztályának.
Március elején a Bulgari járult hozzá nagyobb összeggel a római Istituto Lazzaro Spallanzani kutatóintézet munkájához, hogy a vírus elterjedését megakadályozó tevékenységében segítse az intézményt.
Giorgio Armani csaknem 1,4 millió dollárt (454 millió forint) adott olasz kórházaknak, főleg nagyobb római és milánói intézeteknek. A Gucci vezére, Marco Bizzarri személyesen adott több mint százezer dollárt az olasz Emilia-Romagna régióban lévő kórházaknak – ez az egyik legjobban leterhelt régió most az ott kezelt fertőzöttek számát tekintve. Sergio Rossi hasonló összeggel járult hozzá a küzdelemhez, ő milánói kórházak számára ajánlotta fel az adományt. Renzo Rosso pedig saját alapítványának Instagramján kérte a követőket, hogy a kisebb, helyi szervezetek működését segítsék adományaikkal.
Donatella Versace és lánya több mint 200 ezer dollárt adományozott az egyik milánói kórház intenzív osztályának
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.