K. M. I. | A koronavírus hazai, március eleji megjelenése óta dinamikusan nő az autómegosztók regisztrált felhasználóinak száma, ugyanakkor azt is érzik a szolgáltatók, hogy a saját és mások egészségét szem előtt tartva egyre többen maradnak inkább otthon. Akiknek azonban muszáj utazniuk, azok a tömegközlekedési eszközök helyett gyakran választják ezt a szolgáltatást munkába járáshoz, mert biztonságosabbnak érzik, hiszen az autókat – főleg a járványhelyzet óta – gyakrabban takarítják, és így a tömeg is elkerülhető. „Az év elejéhez képest megnőtt az érdeklődés, januárhoz viszonyítva 15-20 százalékos növekedést tapasztaltunk” – közölte a Világgazdasággal a GreenGo. Az autómegosztó arról számolt be, hogy az átlagos bérlési idő 30-35 perc, ami alatt az átlagosan megtett út 7-8 kilométer, a múlt héten azonban a megtett távolság 9 kilométerre nőtt. Igaz, egyelőre csak egy hét adatairól van szó, messzemenő következtetéseket nem érdemes ezekből levonni. A GreenGo tájékoztatása szerint a felhasználók az utazásaik többségét 7 és 10 óra, valamint 16 és 19 óra között bonyolítják le, reggel főként a belváros felé, délután pedig ellenkező irányba nő meg a forgalom.
A Share Now autómegosztó lapunknak kiemelte: március első két hetében még jelentős forgalomnövekedést tapasztaltak a korábbi időszakhoz képest, ám az utóbbi pár napban már elkezdték érezni a „maradj otthon” felhívás hatását. Azzal, hogy az ügyfeleik nagy része otthonról dolgozik, és csak a legszükségesebb esetben hagyja el a lakását, nyilvánvalóan csökkent a mobilitási igény. Ezzel együtt még ezekben a napokban is tapasztalnak jelentős – de a korábbi normál időszaknál valamennyivel alacsonyabb – felhasználói aktivitást.
Az autómegosztók a járványra való tekintettel fertőtlenítő kendőket helyeznek el a járművekben, amelyeket a szokottnál is többször takarítanak. A Share Now például a korábbiakhoz képest négyszer gyakrabban fertőtleníti az autókat. A Mol Limo március közepe óta kézfertőtlenítőt és antibakteriális papír zsebkendőt helyez el az autókban, és arra kéri a felhasználókat, hogy lehetőleg vezetés előtt használják is ezeket. A GreenGo a szokásos rutintakarítás mellett kétnaponkénti antivirális, antibakteriális és gombaellenes extra fertőtlenítést vezetett be. Számos kedvezményt is adnak a járványhelyzet miatt, a GreenGo és a Mol Limo 30 százalékosat, a Share Now csökkentette a percdíjakat, és az előbbi két szolgáltatóhoz hasonlóan ingyenessé tette a regisztrációt.
Élénk a forgalom
16
óra után a megosztóknál
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.