BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A járvány hozhat munkaerőt az építőiparnak

Ötezer építőipari szakember érkezett haza külföldről a járványhelyzet miatt, akik közül a legtöbben Nyugat-Európában dolgoztak mostanáig. Az iparági adatok szerint 2008 óta az elmúlt években mintegy 30 ezer építőipari szakmunkás és mérnök helyezkedett el a magyar határokon kívül, ennek a becslések szerint mintegy 15-20 százaléka érkezhetett most haza a járvány miatt. A hazai építőipar évek óta küzd az ágazatban jelen lévő szakemberhiánnyal, amelyet a külföldről érkező, jellemzően szerb és ukrán vendégmunkásokkal pótolt az ágazat.

Csupán pár száz külföldről hazaérkező szakember próbált eddig itthon, és a szakmáján belül elhelyezkedni a KÉSZ Csoport tapasztalatai alapján. A legtöbben a családjuk miatt tértek vissza Magyarországra, így szerintük most az az ágazat egyik legfontosabb feladata, hogy perspektívát biztosítson és meggyőzze őket az itthon maradásról. Vida Tamás, a vállalatcsoport vezérigazgatója szerint az ágazatnak a maga módján kell most segítenie az ország építését és a gazdaság újraindítását, amelynek fontos pillérei lehetnek a külföldről hazaérkezett szakemberek.

Fotó: Shutterstock

„Az elmúlt hetekben látszik, hogy ahogy világszerte, hazánkban is jól működik a maradj otthon kampány, viszont hasonlóan fontosnak érezzük most a maradj itthon üzenetet is, hiszen akik most hazaérkeztek a járvány miatt, a hazájukban, a családjuk mellett vannak a legnagyobb biztonságban. Nekik szeretnénk bebizonyítani, hogy ezen nem kell feltétlenül változtatniuk, itthon is hatalmas szükség van rájuk” – mondta el Vida Tamás, a KÉSZ Csoport vezérigazgatója.

A vállalatcsoport kampányt is indít a hazaérkezett szakemberek meggyőzésre, sőt az elmúlt hetekben már két hazatérő szakmunkás brigádnak – 20 főnek – is volt lehetőségük munkát biztosítani. Szerintük a

  • megfelelő jövedelem,
  • a tiszta foglalkoztatottság
  • és a szakmai kihívás
  • az említett munkaerő megtartásának legfontosabb pillérei.

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.