BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Most már optimistább az Erste, mint márciusban

Jelentős felívelésbe csapott bele a járvány az Ersténél – derült ki a bank első negyedévi adataiból. A hitelállomány éves alapon 27 százalékkal, 1708 milliárd forintra nőtt. Az első három hónapban a tavalyi 74 után 120 milliárdnyi új hitelt folyósított a pénzintézet. Az ügyfélbetétek ettől elmaradó mértékben, 21 százalékkal 2272 milliárd forintra növekedtek. Ennek köszönhetően a bank hitel-bevétel mutatója 70-ről 74,1 százalékra módosult. Jelasity Radovan elnök-vezérigazgató szerint az Erste adózott eredménye a tavalyi 8,2 milliárd forintról 3,9 milliárd forintra csökkent. Ennek okát abban a nagyjából 6 milliárd forintban látja, amit a bank a moratórium kapcsán veszteségként prognosztizál. A személyi kölcsönnél eddig az ügyfelek 40, a jelzáloghiteleknél 55, a babavárónál pedig 38 százaléka nyilatkozott arról, hogy nem akar élni a moratóriummal, és folytatná a törlesztést. A vállalati hitelek 80 százalékát érintheti a moratórium, eddig az adósok 50,2 százaléka jelezte, hogy nem él a lehetőséggel. További 8,3 százalék pedig csak a tőkét nem törleszti.

Az Erste az első negyedévben számolja el a rendes bankadót, a veszélyhelyzet miatti előrehozott adófizetés lekönyvelését még vizsgálják. Ha nem lett volna a moratóriumhatás, akkor Jelasity szerint a bank profitja nagyjából 20 százalékkal haladta volna meg a tavalyi nyereséget. A márciusi szomorú prognózisokhoz képest ugyanakkor a banknál ma már optimistábbak, a beborult terveknél jobb adatokat hozott az áprilisi kihelyezés. Harmati László vezérigazgató-helyettes szerint a kiváló első negyedév után még így is, a kedvezőbb szcenárióban úgy számolnak, hogy a jelzálog-hitelezés az év eleji tervekhez képest 30 százalékkal, a fogyasztási hitelezés akár 50 százalékkal is visszaesik majd az idén. A babaváró ugyanakkor megússza 15 százalékos mínusszal a prognózisokhoz képest.

A Világgazdaság kérdésére, hogy a moratórium után milyen mértékben növekedhet a nem fizető állomány (NPL), Harmati László arra emlékeztetett, hogy az árfolyamgát idején, a gyűjtőszámlás időszak után is jók voltak a tapasztalatok a visszafizetéssel kapcsolatban. Ha nem lesz extra hosszú a válság, akkor nem lesz nagyobb megugrás a szakember szerint. Szabados Richárd, a vállalati üzletág vezetője arról beszélt, hogy a vállalati oldalon 2-2,5 százalékra futhat az NPL-ráta a jövő év elejére.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.