BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem kell kapkodniuk a zölderőműveknek

Az energiahivatal új rendelete a megvalósítási határidő lejáratának dátuma alapján automatikusan, egyedi kérelmek benyújtása nélkül hosszabbítja meg a korábban szabott határidőket.

Zöldáram termelésére építendő erőműegységek sora helyezhető üzembe az eredetileg meghatározott határidőnél legalább három hónappal később. Ugyanennyivel jár tovább a támogatás egyes már működő, hasonló létesítmények után. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnökének rendelete a koronavírus-járvány következtében nehéz helyzetbe került vállalkozások egy bizonyos körén hivatott segíteni, a döntés az Országgyűlés jóváhagyásával született. „A rendelkezésünkre álló információk szerint a vonatkozó MEKH-rendelet 235 vállalkozást érint” – válaszolta a Világgazdaság kérdésére a hivatal kommunikációs osztálya.

A haladékhoz jutók egyik csoportjába azok a cégek tartoznak a rendelet szerint, amelyek a megújuló vagy hulladékalapú energiatermelés korábbi támogatási rendszerében (KÁT) támogatást kaptak, és ez a jogosultságuk a veszélyhelyzet március 11. kezdete és 2021. június 30. között járna le. A másik csoportban azok a társaságok szerepelnek, amelyek a 2017 óta érvényes, Metár nevű rendszerben pályázat nélkül szereztek zöldprémium-támogatási jo­gosultságot, erőműegységük kereskedelmi üzemének pedig éppen az említett intervallumban kellett volna, illetve kellene megkezdődnie. Pályázat nélkül egyébként csak 2019. április 30-ig lehetett – 1 megawattosnál kisebb új erőművekre – prémium típusú támogatást kérni. Azóta pályázni kell, az első tendert tavaly szeptemberben írta ki a hivatal, a második most van folyamatban. A pályázatra szeptember 15-től október 15-ig nyújthatók be az ajánlatok két kategóriában. Az 1 megawatt alatti esetében évi 40 gigawattóra mennyiség osztható ki. A nagyobb kategória bővült a korábbi kiíráshoz képest, így már akár 49,99 megawatt kapacitásig nyújtható be kérelem, támogatás pedig évente együtt 350 gigawattórára adható.

Az új MEKH-rendelet által meghosszabbított megvalósítási határidők eltérő mértékben tolódnak ki, három hónap az alsó határ. A rendelet a megvalósítási határidő lejáratának dátuma alapján automatikusan, egyedi kérelmek benyújtása nélkül rendezi a határidő meghosszabbítását. Ha tehát az érintett létesítmény mindössze a mostani rendeletben szereplő, három hónapos késéssel kezdi meg a kereskedelmi termelést, akkor azt úgy kell tekinteni, hogy betartotta a határidőt.

Egyébként is tömeges a módosítási igény

A 2016 végén benyújtott nagyszámú KÁT-kérelem – amelyek döntő többsége napelemes erőművek létesítésére irányult – 2019-ben is jelentős adminisztratív terhet rótt a hivatalra. A MEKH ezek módosítása kapcsán tavaly 1894 határozatot hozott, ebből 1274 a megvalósítási határidő meghosszabbításáról szólt. A KÁT és a Metár költségeit az egyetemes szolgáltatásra nem jogosult fogyasztók (főként az ipari energiafogyasztók) viselik az általuk megvásárolt villamos energia mennyiségével arányosan. | VG

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.