BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Alternatív filmek magyar résztvevőkkel Marosvásárhelyen

Idén más helyszínen és későbbi időpontban tartják az alternatív nemzetközi filmek fesztiválját Marosvásárhelyen. A szemlén több magyar film is feltűnik majd.

Idén más helyszínen és későbbi időpontban tartják meg az alternatív nemzetközi filmek fesztiválját Marosvásárhelyen. A szemlén több magyar filmet is vetítenek majd. A tavalyi és az idei év román és magyar játékfilmjeiből is ízelítőt ad a koronavírus-járvány miatt rövidített programmal, zajló marosvásárhelyi 28. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál – közölték a héten a szervezők az MTI-vel.

A szokásos novemberi időpont helyett október 7. és 11. között megrendezendő fesztivál programjában szerepel Szász Attila Apró mesék című filmje, amely a múlt héten a legjobb filmnek és a legjobb filmzenének járó díjat is elnyerte a pármai filmfesztiválon. Az izgalmakban és fordulatokban gazdag történelmi romantikus thriller egyik főszereplője Molnár Levente erdélyi színész, akit – egyebek mellett – Nemes Jeles László Oscar-díjas filmjében, a Saul fiában is láthatott a közönség. A filmkedvelők megnézhetik egy másik erdélyi fiatal tehetség, Visky Ábel első egész estés dokumentumfilmjét, a Mesék a zárkából című munkát, amely börtönben ülő apák és otthon lévő gyerekeik kapcsolatát mutatja be. Levetítik Hajdu Szabolcs Békeidő című filmjét is.

A román filmek közül a közönség láthatja Radu Jude idén bemutatott, Nyomtatott nagybetű című produkcióját, amely Gianina Carbunariu drámaíró és rendező azonos című színházi előadásának az adaptációja, valamint Radu Ciorniciuc Otthon című alkotását, amely a bukaresti Vacaresti Nemzeti Parkban élő, kilencgyermekes roma család történetét mutatja be. Az alkotás júniusban elnyerte a legjobb egész estés dokumentumfilmnek járó Arany Kürt díjat a Krakkói Filmfesztiválon, és ezzel automatikusan bekerült a 2021-es Oscar-mezőnybe.

A közönség megtekintheti még Hartung Attila FOMO – Megosztod és uralkodsz című filmjét, Bodzsár Márk Drakulics elvtársát, az Ivana Mladenovic rendezte Rettegett Ivána című román–szerb koprodukciót, Kocsis Ágnes Éden című filmjét, továbbá Kövessy Róbert Wichmann Tamás-portréfilmjét, az Oscar-díjas Deák Kristóf Foglyok című filmjét és Dorian Boguta A nyom című produkcióját.

Az idén a marosvásárhelyi Kultúrpalota helyett a helyi Nyári Színház fogadja be a filmfesztivált, amelynek versenyszekciójában csaknem negyven rövidfilm verseng a fesztivál fődíjáért.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.