B. M. T. | Radikális és gyors változást hozott a vállalatok digitalizációhoz való viszonyulásában a koronavírus-járvány – állapítja meg a Liferay 2020 Review 2021 Outlook című tanulmánya. „A vállalatvezetők a technológiai fejlesztésekben látják az üzleti folyamataik stabilizálását, amellett, hogy nagy hangsúlyt kell fektetniük az ügyfélélmény javítására is. Továbbá felismerték, hogy olyan, rugalmas technológiai és szervezeti modellek kialakítására van szükségük, amelyekkel könnyebben átvészelhető a járvány által kikényszerített digitális átalakulás” – mondta a cég háttérbeszélgetésén Balogh Zsolt, a Liferay közép- és kelet-európai régiójának vezetője.
A tanulmány szerint a pénzügyi és a biztosítási iparágat előnyére formálta át a járvány: miközben 2020-ban Magyarországon mindössze 19 százalék volt a bankfiókokban megforduló ügyfelek aránya, szemben a 2018-as 55 százalékkal, a több kommunikációs csatornát összekapcsoló – úgynevezett omnichannel – ügyfelek aránya 46 százalékra, a digitális ügyfelek aránya pedig mintegy 36 százalékra nőtt a korábbi 25-ről. Nagy nyertese a pandémiás időszaknak az online kereskedelmi iparág. 2020 első félévének online forgalma 34,8 százalékkal haladta meg a tavalyi év azonos időszakáét, elérve a bruttó 355,1 milliárd forintos szintet.
A járvány következtében leginkább az online FMCG, azaz a gyorsan forgó fogyasztási cikkek szektora tudott bővülni. Az egészségügy fejlődése viszont jócskán elmaradt a többi ágazatétól. „Annak ellenére alakult ez így, hogy a világ összes adatforgalmának mintegy 30 százalékát az egészségügy generálja” – emelte ki Balogh Zsolt, hozzátéve, hogy az egészségügyi adataink megfelelő gyűjtése és célzott elemzése óriási előnyökhöz juttathatná az ágazati szereplőket a betegségek diagnosztikájában, a megelőzésben és a kezelésekben is.
A 2021-re vonatkozó várakozások kapcsán elhangzott: a digitalizációban várhatóan a felhőalapú szolgáltatások kerülnek egyre inkább előtérbe, mert így nem a vállalatnak kell majd biztosítania a hardvert és az adatbiztonságot. A jövőben pedig az állami cégek lehetnek a legnagyobb olyan ügyfelek, amelyek bekapcsolódnak a digitalizációba.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.