Továbbra is teljes adómentesség illeti meg a négy vagy több gyermeket nevelő anyákat, az érvényesítés rendje és feltételei semmit sem változtak. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyértelművé tette: a júniusi jogszabály-módosítás csupán pontosítást tartalmazott, nem szigorítást.
Január 1-je óta személyi jövedelemadó-mentesség illeti meg azokat az anyákat, akik négy vagy több gyermeket neveltek vagy nevelnek, és ez a kedvezmény a június 20-án hatályba lépett törvénymódosítás után is változatlanul fennáll. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közlése szerint a szabályozás nem szigorodott, mindössze egy új értelmező rendelkezéssel bővült a törvény, amely a jogosultság alapját tisztázza.
A félreértések onnan erednek, hogy sok érintett anyuka kérdéssel fordult a NAV-hoz, miután elterjedt: változtak a feltételek, és bizonyos esetekben megszűnhet az adómentesség. A hatóság ugyanakkor hangsúlyozta: az új rendelkezés kizárólag arra szolgál, hogy világosan rögzítse, hogy az szja-mentesség alapja a magyar családi pótlékra való jogosultság. Ez semmilyen hátrányt nem jelent azok számára sem, akik 1999 előtt vállalták vagy fogadták örökbe gyermekeiket.
Akik eddig már adóelőleg-nyilatkozattal éltek, és ennek alapján kapják a kedvezményt, semmilyen további teendőjük nincs – a nyilatkozataik továbbra is érvényesek.
A jogszabály nem változtatott sem a kedvezmény jogosultsági feltételein, sem az érvényesítés módján. A négygyermekes anyák továbbra is kétféleképpen élhetnek a mentességgel:
A kedvező szabályok közé tartozik az is, hogy a mentesség a már felnőtt gyermekek után is jár, illetve az, hogy az szja-mentesség nem zárja ki a családi adókedvezmény egyidejű igénybevételét sem. Ez utóbbit az anya saját járulékaiból vagy – közös döntés alapján – az apával megosztva is érvényesítheti.
A NAV megerősítette: az ellenőrzési gyakorlat sem módosul, így a kedvezményt mindenki jogosan élvezheti, aki eddig is megfelelt a feltételeknek.
Anyák szja-mentessége: súlyos álhírt cáfol a kormány
A négy vagy több gyermeket nevelő édesanyák személyijövedelemadó-mentességét életkortól függetlenül továbbra is biztosítja a kormány. A kormány semmilyen formában nem szűkítette az szja-mentességet élvező anyák jogosultsági körét. A Nemzetgazdasági Minisztérium cáfolja az ezzel ellentétes baloldali sajtóhíreket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.