BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bővít a koreai Sangsin

Az akkumulátor-alkatrészeket gyártó koreai Sangsin 3,15 milliárd forintos állami támogatással, 10,5 milliárdból bővíti jászberényi üzemét – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, kiemelve, hogy a beruházással 150 munkahely jön létre. A tárcavezető a befektetést azért is fontosnak tartja, mert egyre biztosabbnak látszik, hogy az elektromos közlekedés a válság utáni korszak egyik húzóágazata lesz. A Sangsin gyárbővítése, az elmúlt öt évre visszatekintve, a harmincadik ilyen beruházás belföldön, és nem az első, amely Dél-Koreából érkezett. Szijjártó szerint nagyrészt a távol-­keleti országnak köszönhető, hogy Magyarország a világ egyik legnagyobb akkumulátorgyártója lett. A két ország kereskedelmi forgalma a válság ellenére 24 százalékkal nőtt 2020-ban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.