Gyors visszapattanást várnak az irodapiacon
A befektetői és bérlői bizalom visszatérésére számítanak már az év második felére az ingatlanpiacon a vakcinák megjelenésének, valamint a kormányok folyamatos gazdaságélénkítő tevékenységének köszönhetően – jelezte a Colliers Magyarország Kft. Ugyanígy vélekedik a világ legnagyobb ingatlan-tanácsadó vállalatának hazai szakértője, a CBRE Hungary üzletfejlesztési és kutatási igazgatója, Borbély Gábor is, aki szerint – mint azt a Magyar Közgazdasági Társaság ingatlanpiaci szekciójában is kifejtette – az egészségügyi válsághelyzet utáni gazdasági visszapattanás sokkal gyorsabb és dinamikusabb lesz, mint a 2008-as válság után.
Az átoltottsági ráta emelkedésével párhuzamosan megkezdődik a dolgozók visszatérése az irodaházakba, így a járványhoz kapcsolódó korlátozások miatt szükségszerű és általános home office hatására tavaly megfeleződött irodapiaci kereslet is felpörög majd. Mindezt még megelőzi egy lejtmenet, a járvány előtt épp csak karcolta az 5 százalékot a kihasználatlansági ráta, amely akár 10 százalékra is emelkedhet. A kínálat folyamatosan bővül a finiselő projektek révén, és az is jól látható, hogy a fejlesztők nem fékeztek, a kereslet megtorpanását átmenetinek tartják. Az irodapiacon közép- és hosszú távon a területigények növekedésével számolnak, méghozzá éppen a járvány generálta változások hatására. Megnő az emberek személyestér-igénye, és megváltozik a munkahelyekkel kapcsolatos elvárás, a várakozások szerint a korábbiaknál sokkal hangsúlyosabbá válik a multifunkcionalitás.
A Colliers a befektetési aktivitások 50 százalékos növekedését várja az év második felében, arra alapozva, hogy a felmérések szerint a befektetők 98 százaléka a portfóliója növelésére készül. A magyar ingatlanbefektetési piacon idén jelentkezik például az az 500 millió eurónyi lezáratlan tranzakció, amely technikai okokból és az utazási korlátozások miatt tevődött át 2021-re – véli a CBRE szakértője, aki emiatt nem tartja mérvadónak a 2019-es 1,7 milliárd euróhoz képest mindössze egymilliárd eurós tavalyi forgalmat. A tranzakciók 60 százalékát az irodapiacon realizálták korábban, és ez várhatóan most is így lesz, az euróban számított bérleti díjak nyomán a kimutatott 6-8 százalékos hozam valódi vonzerő. Tavaly már csaknem elérte, az idén viszont egészen biztosan túllépi a négymillió négyzetmétert a budapesti modern irodaállomány teljes területe.


