Cégvilág

Karcsúsítja hálózatát az Inditex

Az év végi lezárások miatt a vártnál is szűkebb lett az Inditex profitja.

Az év végi lezárások miatt a vártnál is szűkebb lett az Inditex profitja:

a világ vezető ruhakereskedelmi lánca 1,1 milliárd eurós adózott eredményt ért el 2020-ban, 70 százalékkal kevesebbet az előző évinél, és 200 millióval elmaradva a Refinitiv elemzői konszenzusától.

A járvány késő ősszel felerősödött második hullámra reagáló boltbezárások a negyedik negyedév számain is mély nyomot hagytak, a 25 százalékkal 6,3 milliárd euróra zsugorodott forgalomból éves összevetésben 53 százalékkal kevesebb, 435 milliós profitot tudtak kisajtolni, míg a harmadik negyedévben még csak 26 százalékos volt a nyereség visszaesése.

Fotó: PETER KNEFFEL / DPA / dpa Picture-Alliance / AFP

Az egész éves árbevétel végül 28 százalékkal, 20,4 milliárd euróra esett vissza. A vártnál gyengébb adatokra az árfolyam 0,7 százalékos gyengüléssel reagált.

A készletezést a minimálisra szorító Inditex jobban teljesített, mint fő riválisa, a svéd Hennes & Mauritz divatlánc, s a mai helyzetben már ennek is örülni lehet. Meg a felvázolt jövőképnek, amely gyors kilábalást sejtet.

Az elsősorban a Zara üzletláncról ismert spanyol óriásvállalat április közepére tervezi az újranyitást, a tavaszi kollekció optimizmust sugárzó vidám, világos színekkel érkezik. Akkortól az Inditex elvileg mind a 6829 aktív üzlete fogadja majd a vásárlókat. (Jelenleg 15 százalékuk tart zárva.) Ezerkétszáz további egységüknél maguk húzzák le a redőnyt az idén, közülük 751-nél már végeztek is ezzel. A bezárásokban a járvány mellett az online értékesítés forgalomelszívó hatása is szerepet játszott, tavaly 77 százalékkal ugrott meg az Inditex internetes bevétele.

Inditex Zara
Kapcsolódó cikkek