BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Waberer’s: az idei a megerősödés éve

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Már látszódnak a tavalyi intézkedések hatásai a Waberer’snél, a nemzetközi szegmens jobban húz, nem is beszélve a logisztikai üzletágról – mondta Erdélyi Barna, a Waberer’s International Nyrt. vezérigazgatója a Világgazdaságnak. Szerinte a piac mostanra stabilizálódott, és a várakozásaik kedvezők.

Jelentős változásokat hozott a koronavírus-járvány az egész logisztikai iparban. Hogy látja, mennyire tudták megtalálni a siker útját tavaly a társaságnál?

Hullámvölgyekkel tarkított év volt a tavalyi, s azt gondolom, mára már sikerült megállnunk a képzeletbeli szörfdeszkán. Viszonylag korán, már a tavaszi első hullám alatt új stratégiát fogalmaztunk meg, ennek része volt a flotta karcsúsítása is. Az úgynevezett kereskedelmi sávokból létrehoztunk hat üzleti egységet, és voltak olyan piacok, amelyeket el kellett engednünk. A döntések egy része fájdalmas volt, de ezek kellettek ahhoz, hogy a második és a harmadik negyedév már jobb pénzügyi mutatókat hozzon, és a negyedik abszolút sikeresnek volt mondható. Azt gondoljuk, hogy nagyon jó irányba haladunk. A jövő hét végén fogjuk publikálni az első negyedéves gyorsjelenté­sünket.

Fotó: Kallus György / Világgazdaság

2021 tehát a kilábalás éve lesz?

Remélem, igen, bár nincs kristálygömböm. Mind a biztosítónk, mind a logisztikai üzletágunk jól teljesít, és most már a nemzetközi divíziónak is egyre biztatóbbak az eredményei. A megerősödés évének nevezném 2021-et. Most relatíve stabil piacot és kedvező várakozásokat látok.

Folytatják a Waberer’snél a flottacsereprogramot, új lízingszerződéseket kötnek. A hatékonyság növelését célozzák ezek a lépések is?

Igen, teljes mértékben. Most a flottánk átlagos életkora három, három és fél év, valamivel magasabb, mint amit szeretnénk. Sokkal jobb jellemzőket mutat egy két év körüli átlagéletkorú ka­mionflotta, ezért kell frissítenünk a járműparkot. Egy fiatal jármű mindig kevesebbet áll a szervizben. Közben a gyártók az Euro 6-os motorokon belül már a step E szabvány szerint készítik a blokkokat, ezek akár 6-8 százalékkal kevesebbet fogyasztanak a néhány évvel korábbi társaiknál. Ez pedig nekünk kézzelfogható megtakarítást jelent.

Mennyire tisztította meg a járvány a logisztikai piacot? Sok szereplő esett ki?

Voltak kiesők, és lesznek is még, azaz nem lehet végleges helyzetről beszélni. A piac most jóval kiszámíthatatlanabbul működik, mint másfél éve. Európa-szerte kormányzati intézkedésekkel tartanak életben cégeket, és élénkítik a piacot, ezért most annyit lehet biztosan mondani, hogy már tűnt el kapacitás, és további csökkenés várható még a szereplők számában is.

Ebből az is következik, hogy aki talpon marad, nagyot nyer.

Igen. Azt gondolom, aki túléli a mostani időszakot, az nagyot fog nyerni.

A brexit miatt sokan elhagyták a brit piacot. Az adminisztráció jelentősen nőtt, jóval magasabb költségekkel kell számolni, önök mégis arra tették le a voksukat, hogy továbbra is szállítanak Nagy-Britanniába.

Igen, tudtunk is ott piacot nyerni. Azt gondolom, a szigetország továbbra is fontos szereplője marad a földrajzi értelemben vett európai gazdaságnak. A mi stratégiánk arról szól, hogy kössük össze a gazdaságilag és a termelést tekintve fontos térségeket, vagyis őrültség lett volna leépítenünk a nagy-britanniai fuvar­jainkat. A számok igazolják a döntésünket, de az is tény, hogy a szakma tévedett abban, amikor káoszt és óriási sorokat jósolt a csatorna környékére. Persze voltak tisztázandó kérdések, de jelentős fennakadásról nem lehetett beszélni. Ma már zavartalan a forgalom, és Anglia fontos piaca marad a Waberer’snek.

Minden az e-kereskedelem térnyeréséről szól. A Waberer’snek viszont alapvetően nem profilja a házhoz szállítás. Az online rendelések felfutása milyen szinten befolyásolta az önök eredményét?

A hatás egyértelmű. Már van olyan ügyfelünk, akinek végzünk házhoz szállítást, de valóban, egyelőre nem ez a csoport fő profilja. Azt azonban látni kell, hogy a házhoz szállítás a logisztikai lánc utolsó eleme.

Már itt is jelen vagyunk, de az ezt megelőző összes lépésben érdekeltek vagyunk.

A járvány idején élénk kereslet mutatkozott például barkácsgépekre vagy éppen tévékre, ezek a mi megrendelé­seinkre is nagy hatással voltak, rekordvolumeneket szállítottunk itthon és Európa-szerte. A jövőben még jobban szeretnénk kiszolgálni az e-kereskedelmet, de már most is sok ügyfelünk van.

Ahogy említette, a Waberer’s betört a házhozszállítási piacra. Lehet ez egy új fejlődő terület a csoportnál?

Minden cégnek tudnia kell, hogy miben erős. Tény, hogy bőven vannak nagy szereplők a csomaglogisztikában, de azért vannak olyan szállítmányok, például a 120 centiméter képátlójú televíziók piaca, vagy ezzel összemérhető háztartási berendezéseké, ahol a Waberer’s is ütőképes tud lenni. Meglátjuk, hogy milyen gyorsan tudunk ezen a területen fejlődni.

Jelentős megállapodást kötöttek a győri Audi Hungariával. Mennyire lehet ez a szerződés irányadó, mennyire szeretnének elmozdulni a belső logisztika felé?

Ez stratégiai területünk. Közép-Európa autóipari központtá kezd válni. Amit Győrben csinálunk, azt máshol is el tudnánk végezni, keressük ezeket a lehetőségeket. Azt is fontos ugyanakkor elmondani, hogy az üzleteket nem csupán megnyerni kell, hanem megnyerni és sikeresen implementálni. Az a szolgáltatás, amelyet Győrben nyújtunk, nem specifikus, tehát gyári logisztikát más iparágak számára is tudunk végezni.

Elemzők szerint a csoport biztosítási szegmenségben még bőven van kihasználatlan tartalék. Egyetért ezzel?

Sokat és sikeresen dolgoztunk azon, hogy a biztosító legtöbb bevétele ne a csoporttól származzon. Mára kimondhatjuk, hogy a cég sikeres a gépjármű-biztosítások piacán. Folyamatosan keressük azokat a piacokat, ahová esetleg érdemes belépni, de ez lassú folyamat.

Sok új lehetőségről beszélünk, miből tervezik finanszírozni mindezt? Várható vállalati kötvénykibocsátás?

Öt plusz két éves megállapodást kötöttünk banki partnereinkkel. A forrásaink rendezettek, de folyamatosan nézzük, hogy a tőkepiacról tudunk-e többletforrásokat bevonni beruházásainkhoz. Hozzá kell tennem, nem véletlenül kötöttük a megállapodásokat a pénzintézetekkel.

Szakérők szerint a Waberer’s csoport elérte azt a méretet, amelynél már hatékonyabban lehet működni, ami jól szolgálhatja a növekedést. Gondolom, osztja ezt a véleményt…

Hisszük, hogy előremegy a csoport, és a számok is igazolnak minket. Van még mit tennünk, elsősorban a nemzetközi fuvarozási szegmensben. A logisztikai tevékenységünkkel tudunk nemzet­közi szinten is terjeszkedni, itt lehet növekedésről beszélni. Igen, a tavalyi lépésekkel egy új alapot hoztunk létre azért, hogy elősegítsük a további fejlődést.

Mit üzenne, miért vásárolják a befektetők a társaság részvényeit?

waberers részvény

Szerintem a befektetők alapvetően a számokat nézik, ma már rendszeresen nagyobb élet van a papír körül, mint korábban. A számok mellett perspektívát kell adni, azt gondolom, hogy mi ezt megtettük, ezt a befektetők is díjazni fogják.

Lehet valamit érezni idehaza és a régióban az Ever Given balesetéből? A Szuezi-csatorna lezárására még nem volt példa, sokan mondják, hogy a logisztikai lánc helyre­állásához hónapokra van szükség. Hogyan érinti ez a helyzet a céget?

Kevésbé ismert, de a csoportnak van egy konténeres flottája is. Persze a kikötők és Magyarország közötti konténeres forgalom erősen hullámzó. Viszont a helyzet rávilágított arra, hogy sok cégnek nemcsak a vasúti szállítással és hajóztatással kombinált konténeres megoldásban kell gondolkodnia, hanem a közúti utánfutók vasúti-kamionos szállítása is jó lehetőség lehet. Amúgy is volt egy ilyen törekvés, ez most felgyorsulhat, ebből pedig akár mi is profitálni tudunk. Szeretnénk fejlődni ezen a piacon.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.